2012.10.17. 19:23
A tutti-frutti szecessziós mimikri esete Kaesz Gyulával
Facebook oldalunkon egyik kommentelőnk azt írta, hogy "a szecessziónak köszönhetjük a legszebb épületeket Budapesten." És valóban. Ma az egyik legnépszerűbb és legnagyobb tetszést kiváltó stílus ez, ugyanakkor nem volt ez mindig így... Sőt! A szecesszió az eddig eltelt nem sokkal több mint 100 éve alatt kapott már hideget, meleget...
Magának a stílusnak alapból van egy enyhén polgárpukkasztó jellege. Amikor kismadárkákkal, gyümölcsökkel és réti virágokkal teleaggatott homlokzattal megjelentek az irányzat képviselői, nem csoda, hogy az akadémikus konzervatív ízléshez szokott ítészek egyből támadásba lendültek. Na de ez ekkora ügy lett volna anno?! Amikor a Tér és Forma c. 1930-40-es évekbeli modern építészeti szaklapban az alábbi cikkre találtam, ezen én is megdöbbentem.
A meglepő egyrészt az volt, hogy a '40-es évek elején még mindig mennyire támadott volt a szecesszió, másrészt pedig azon döbbentem meg, hogy mennyire másként látták akkor ezt a századfordulós jelenséget, mint manapság. Ma sok esetben a szecessziót a modernizmus előszeleként is emlegetjük, hisz sok alapgondolatban egyezik a két irányzat. 1941-ben azonban egy kiírtandó elmebeteges őrültségként írtak szánakozva róla.
Az egész történet, amiről írni szeretnék ott kezdődött, hogy adva volt egy relatíve szép szecessziós épület a Károly körúton, aminek ma már hűlt helye. (Illetve csak részben...) Ilyenkor szokott az ember magában morogni, hogy a fene vigye ezt a háborút, meg a '60-as évek tisztogató ideológiai városrendezési ötleteit, de ezúttal nem erről van szó...
Az történt ugyanis, hogy jött egy haladó szellemiségű építész, Kaesz Gyula, és a mi kis szépséges szecessziós épületünket új ruhába öltöztette.
Ilyen volt:
és ilyen lett:
Hmm. Na de ennyi ne legyen elég. Idemásolom a Kaesz tervezte kész homlokzat méltatásának egyes részeit.
(A cikket teljes terjedelemben lásd: A Nemzeti Takarékpénztár Székházának átépítése. In: Tér és Forma, 1941/5. p.77)
A cikk kezdő mondata már elővetíti azt a hangulatot, ami aztán ez egész irományt uralja. "A Nemzeti Takarépénztár székháza a Károly körút egyik legcsúfabb, mintegy 30 év előtt épült bérháza volt, amelynek homlokzatán egy előttünk ismeretlen tervező összesűrítette korának minden szertelenségét - "művészi szabadságnak" hívták akkoriban! - egy alig 20 m széles felületen egymás mellé rakván /.../ a formai képtelenségeket: nadrágtartó lizénákat (vakolt díszítő falsáv), hajlongó nők sablon-öntvényeit, erkély-kupolákat és az egész tutti-fruttit megkoronázván a lipcsei Völkerschlachts-Denkmal ijesztő emberlátásának 2 példányával." /.../ ... és amitől csak azért nem kaptak idegbajt a gyerekek, mert a ház a "nagyváros formadzsungelében úgy elveszett, mint a tigris prémje az őserdőben"...
Tiszta szerencse - folytatja a cikk írója - hogy "a bank egyszercsak észhez tért és véget vetett ennek a rémálomnak". S így létrejöhetett az az új homlokzat, ami egyszerűségével, nagyszabásúságával, áttekinthetőségével kiugrik a többi körúti ház közül. Azt ugyanis már "nem szennyezik gipszöntőműhelyek rajzolóinak naiv és beteges rákos képzeletéből eredő" díszítmények.
Érdekes az érvelés, ami az egész Károly körút 1900-as évekbeli beépítését "építészeti tévedések tragikus áldozatának" tekinti. A '40-es évekre ugyanis még inkább megváltozott az élet a századfordulóhoz képest. Az jelentős mértékben felgyorsult, és az ilyen rohanó világban az ember már nem a hullámzó, mozgalmas homlokzatokban találta meg a maga kiegyensúlyozottságát, hanem annak pont az ellenkezőjében. A zajongó élet mindennapjaiban az egyszerűen nemes városkép sugall harmóniát - vallották a modernizmus hívei. S ez az építészeti egyszerűség hivatott arra szolgálni, hogy megnyugtassa a nagyvárosi embernek a "létért folytatott küzdelmében elfáradt szemét."
Érdekes gondolat. Meggondolandó. Annak azért örülök, hogy a mai kor Budapestjén egyszerre lehet jelen a szecesszió és a modernizmus. Az azóta is eltelt 70 év másfajta gondolkodást hozott és remléhetőleg ma már senki sem kívánja idézett szerzőnk kívánságát, miszerint "bárcsak (az említett Károly körútihoz) hasonló épületek kerülnének a szecessziós korszak szomorú emlékeinek helyébe".
Ebben bízzunk! :)
Az épület ma:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2013.07.31. 08:55:37
Egyrészt Kaesz Gyula (Budapest, 1897. július 13. – Budapest, 1967. május 12.) főiskolai tanár, az Iparművészeti Főiskola rektora, első sorban bútortervező, grafikus, belsőépítész volt. Mint ilyen, kétség kívül köze volt az építészethez is. Neve építészetileg egyetlen épülettel kapcsolható össze, az pedig a néhai Kassai Kereskedelmi Bank. Kaesz Gyula feleségével, Lukáts Kató, grafikusművésszel együtt, az art deco művészei voltak. A cikkben említett „modernista” irányzathoz semmi közük nem volt. Kaesz egyébként 1935 és 1938 között „A Bútor” című szakfolyóirat szerkesztője volt, de részt vett az „Új Építészet és a Tér és Forma” című szaklap szerkesztésében is.
A blogban említett Károly körúti ház homlokzata a Bauhaus stílusjegyeit, nem pedig a modernizmusét viseli magán. A ház külsejének semmi köze nincs az art deco művészéhez, Kaesz Gyulához, akinek művei és munkásságáról ismertető az Iparművészeti Múzeum 2012-ben megrendezett „Art deco” kiállításán voltak láthatók és olvashatók.