"A forradalom előidejének izgatott homo novusa a társadalmi kritikát Páris háromszáz kávéházában kezdte gyakorolni először." - írta egy francia történetíró a francia forradalom kapcsán. Az idézetből is kiderül, hogy a kávémérések nem csak az önfeledt szórakozás és relaxáció helyszínei, hanem aktív közéleti szereppel is bírnak, ill. bírtak az elmúlt évszázadok során. Mindez a közhelyes kijelentés ráadásul egyetemes jelentőséggel is bír. Az említett francia példa mellé lehetne állítani a brit szigetet, ahol elejét véve minden mozgolódásnak a kormány bezáratta a politikai kávéházakat a francia forradalom hírére. Joggal tartva attól, hogy a lázongó szellem az angol kávés közönség körében is terjedni fog.

Nálunk pedig? Nálunk nem volt tiltás. Az angol példához hasonló legalábbis nem. A magyar, vagyis a pest-budai kávéház a titkos páholyok előszobája volt már a nagy francia forradalom követőinél, a Martinovics-féle összeesküvés magyar tagjainál is, akik a pesti Három Oszlopos Kávéházban, a Hét Választófejedelem-ben és a budai Híd-kávéházban tervelték ki a forradalmat. Tudott erről a föld alatti mozgalomról a vezető hatalom is, a (bécsi)politikai rendőrség spionjai rend szerint szintén ott ültek a kávémérésekben.

1789-től a XIX. századig nyúlva az európai forradalmak mind a kávéházakban érlelődtek. 1848-ban Párizsban a Café Tortoni és Café Danemark, Padovában a Cafe Pedrocchi, Velencében a Cafe Quadri, Milánóban a Cafe del Duomo, Bécsben a Kaffee Daun és a Kaffee Griensteindl, Pesten a Pilvax kávéház volt az, ahol "Európa tavasza" bontogatni kezdte szirmait. Ezeket a kávét mérő helyeket kontinensszerte összekötötte egy közös szellem, ami napok alatt képes volt eljuttatni híreket országhatárokon át. Amikor a párizsi Café Danemarkban elkezdték osztogatni a fegyvereket, a hírre megmozdult Berlin, Padova, Milánó, Velence és Bécs kávéháza. Ez utóbbinak hírét egy kesztyűs segéd hozta aztán Pestre, a Pilvaxba, ahonnan egy jurátus már szaladt is Petőfiért. Innentől nálunk sem volt megállás: hiába ültette be Metternich mindenhova a besúgóit, a szabadság dala sorra csendült fel a Philosophusban, az Arany Sasban, a Török Tsászárban és szerte a városban. A Pilvaxban még a pincér is szabadság-szójátékkal szolgált ki: "Kaffee oder lieber Tee?" azaz liberté!

"1830 és 1848 között a korszellem az utcán szaladgál és amikor a kávéházba belép, espirit du cafeé leszen belőle, amikorra onnan ismét kilép, már a barricade éltető szabadságszelleme." - írta Bevilaqua Borsody Béla.

 És hogy mi is volt ez a Pilvax?

1842-ben nyitotta meg Pilvax kávésmester úr az akkor még Úri utcai (mai Petőfi Sándor utcai) vadonatúj Libasinszky-házban azt a helyiséget, amely az akkori, alig 100.000 lakosú Pest legkorszerűbb kávécsarnoka volt. Hírét nagyban emelte, hogy itt használták először a "szikrázóan fehér világosságot ontó" gázlámpákat. A sors rendeléseként éppen a jurátusok, a hajdani ügyvédbojtárok fészkelték be magukat a boltozatos terembe. Mivel a politika és irodalom akkor majd valamennyi szereplője a jogtudomány művelői közül került ki, a közélet utánpótlását jelentő ifjúság színe-java éppen a jurátusokból, s azok író vagy újságíró barátaiból állt. Sok volt ugyan körükben a nemesi származású, de már apjuk, nagyapjuk talpa alól kicsúszott a föld, ám akadt köztük számos polgári, sőt póri származású ifjú is. Ők már ledöntötték a köztük fennálló társadalmi válaszfalakat, ami igen nagy szó volt abban a nemesi világban. Ezek az ifjak valóban egyet akartak: megdönteni a fojtogató, az idejét múlt rendet, s lerázni a nemzet testéről a gyűlölt idegen zsarnokság bilincseit.

Petőfi Sándor már 1844 eleje táján mindennapos látogató volt az udvar felé eső fertály félhomályos oldalán, s még a leveleit is ide címeztette. Hamarosan ez a "sárgásarcú, szűkmellű, villogó szemű, hangosbeszédű népköltő" foglalta el a társaságban a vezéri helyet.

A törzsasztalhoz, a "Közvélemény asztalához" mind több mellkasztalt kellett odatolni, mert egyre szaporodott a társaság. A pesti értelmiségi ifjúság számára a Pilvax volt az orákulum. A pozsonyi országgyűlés és a pesti megyegyűlés híreit itt boncolták szét a legalaposabban és a legtürelmetlenebb kritikával. Itt adták kézről kézre a nyugatról, elsősorban Franciaországból csempészúton érkező demokratikus lapokat, itt vitatták meg az irodalom és költészet eseményeit, készülő vagy új műveit éppúgy, mint a honi iparpártolás szervezkedésének propagandáját is. Itt döntötték el, melyik politikus részesüljön - érdeme szerint - fáklyás tüntetésben vagy macskazenében. Míg kezdetben a falakat Kossuth, Deák, Wesselényi portréi díszítették, Petőfiék heves kívánságára a derék kávés kifüggesztette Danton, Marat, Desmoulins, Robespierre és a többi nagy forradalmi tanítómester arcmásait is.

Ezek a lyukasmarkú és gyakran csak fekete kávét vacsorázó jurátus forradalmárok vidám kedvétől, pajkos ugratásaiktól gyakorta támadt kacajorkán a Pilvaxban. Persze az asztalok körül ott kerengtek a policájfőnök jámbor polgárnak maszkírozott besúgói, a helytartótanács spionjai is. Bécs és Buda ugyanis állandóan kospirációt szimatolt, s nem felejtette el, hogy 1789-ben is egynémely párizsi kávéházban csiholták a "skriblerek" a szikrát a forradalom lőporoshordója alá.

A Pilvaxban ez időben már nem Pilvax úr volt a tulajdonos. Privorszky, majd Fillinger János József, az ifjúság kedves és támogató barátja lett a bérlő, de a régi név elválaszthatatlanul a cégérhez ragadt. A törzsgárda egyre szaporodott, s mikor 1848 elején Palermóban fellobbant a forradalom lángja, Petőfi tollal felelt először a messziről lobbanó fényre, s a Pilvaxban olvasta fel először új versét, a félelmetes őrkiáltást:

"Kemény szél fúj, lángra kap

a szikra,

Vigyázzatok a házaitokra,

Hátha mire a nap lehanyatlik,

Tűzben állunk már tetőtől-

talpig."

A Pilvaxba 1848. március 14-én este 10 óra tájban berontott egy ismeretlen fiatalember, s egyik biliárdasztalra ugorva belekiáltotta a füstös zsivajba, hogy a pozsonyi ifjúság üzenetét hozza: a császárvárosban kitört a forradalom, s az európai reakció kegyetlen és vénhedt sakála, Metternich, menekül. Erre olyan tomboló ujjongás tört ki, hogy a terem két híres zöld tartóoszlopa szinte eltörött. Petőfi szenvedélyes szavaira megtörtént a döntés, nem lehet habozni többé. Elérkezett a tettek ideje! Másnap vonuljon ki az ifjúság az utcára, s bármi történjék, szerezzen érvényt a 12 pontnak.

Március 15-én komor, havas-esős reggelen itt gyülekezett az a néhány tucatnyi ifjúból összeállt gárda, amelynek volt esze és bátorsága akkorát lódítani az idő kerekén, amekkora lendület ritkán fordult elő ezeréves történetünkben. Jókai - Petőfi biztatására - itt harsogta el először, mintegy főpróbaként, hogy "Mit kíván a magyar nemzet", majd itt szárnyalt először az a vers, amelyet talán mindannyian ismerünk. Egressy Gábor, színész visszaemlékezése hűen festi le az akkori hangulatot: "Petőfi felemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint az ítélet halálangyala. Elüvölti Nemzeti dalát. E hangok leírhatatlanok. Most is látom és hallom azokat. És öröké fogom látni és hallani, mert a kép és a hang elválaszthatatlan."

Ez volt a Pilvax mennybemenetele...

Ha az akkori lapokat olvasgatjuk, a boldogság és öröm hangjai mögött mindenütt ott lappang a félelem, a bizonytalanság suttogó hangja is. A Pesti Divatlap március 21-iki számában már olvashatjuk a rémhírt: "Jön a muszka!" Különös, hogy már akkor, másfél évvel az orosz invázió előtt ezzel riasztották egymást az emberek. Vagy itt a másik rémhír: a Pest környéki parasztok be akarnak törni a városba, lemészárolni az urakat... A rémhíreket, mint a történelemírás megállapította, mesterségesen terjesztették Bécs felől.

Az akkori hangulatot élénken tükrözi vissza a Pesti Divatlap írása:

"Némellyek ugyan a muszka jövetelének hírével akarják megzavarni az örömünket. Én ettől nem tartok - ha a muszka itt meglátna bennünket a mostani körülmények között, - ő maga is lerázná nyakáról a zsarnokság igáját. Hanem azért, kik fegyvert viselünk, legyünk elkészülve, mindenre. Most egy percz trónokat tesz semmivé, - vízből vért csinál, - a felfordult pyramisokat talpra állítja,  - nemzeteket idéz fel halottaiból, - de azért sok tömérdek vérmes reményt is vizzé olvaszthat. Azonban a magyar többé nem hátrálhat, akarja vagy nem, előre kell mennie. Élet vagy halál."

Március 23-án közli a divatlap a másik rémhírt, a parasztlázadásról szólót. Minden oka megvolt a magyarságnak a bizalmatlanságra, mert hiszen - mint később kiderült, Bécs két kézzel szórta, különösen a nemzetiségek körében -  a pénzt, hogy felbujtogassa őket a magyarság ellen.

És még egy apró hír a nagy március hangulatának jellemzésére:

"Egy Váczi utczai kereskedő összesen már 12.000 darab kokárdát, s 200 zászlót adott el, - háromszínű szalagból egészen kifogytak kereskedőink."

 És hova tűnt mindez idő alatt Pilvax úr?

Kevesen tudják, hogy 1848. március idusán az örökemlékezetű Pilvax kávéház már nem a névadó alapító tulajdonában volt. Pilvax  1846-ban adta el kávéházát, miután a pesti Két Szerecseny utcában takaros kis kávémérést vett. Ennek jövedelméből élt a Dunán túl, Budán. Itt született leánya, Marika is, amikor hirtelen meghalt. Özvegye, Giergl Terézia felbecsültette a házat, amely mintegy 12.000 forintot ért akkor. A temetést úgy tartják számon, minthogy a korszak pompázó polgári temetéseinél sokkal szerényebb volt, amit a szabadságharcos háborús idői okolnak meg. Ennek ellenére ma meglepőnek tűnhet, hogy erre a "szerény" gyászszertartásra a krisztinavárosi plébános, két káplánnal és hat ministránssal vonult ki, valamint a két keresztvivővel, templomi kórusvezetővel és hat harsonással. A fiatal özvegy asszonyság szép magyar zsinóros gyászruhát csináltatott magának.

Tehát ez a derék Pilvax úr, ez a bécsi németből magyarrá lett pesti polgár, Budán élte át a szabadságharc hónapjait. Testét is itt temették el a vízivárosi temetőben. (A sírhelynek - és a temetőnek is - nyoma veszett már réges-régen...) Az ember, akinek a neve fogalommá vált még látta viharzani a pesti jurátus és diák urak mozgalmát. Az igazi vihart is megérte, Világost viszont már nem. Nem olvashatta a kétfejű sasos lapban, hogy egykori vendégeit hogyan kötötte fel a bécsi bakó, mint Jubál pesti műegyetemi professzort, akit Pilvax úr egykori főpincére 4500 ezüst forintért hivatalos policáj besúgó juttatott Prottmann cs. kir. tanácsos pesti policájfőnök kezére.

Özvegye, Giergl Terézia 1857-ben újra férjhez ment Adlersklani Büchler Ferenc császári királyi kapitányhoz, aki később a kiegyezés után nagy kuruc emberré lett a pesti polgárleány oldalán. Feljegyzések megemlékeznek róla, hogy magyar bajuszt növesztett és zsinóros dolmányt viselt.

A kávéház pedig?

1911-ben csákány alá került az ódon épülettel együtt a régi kávéház is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.