A Szekszárdi utca (1900-ig Szegzárdi utca) Budapest egyik legészakibb utcája volt egészen 1950-ig, amikor is északi irányban ki nem bővítették a főváros területét. Újpest közigazgatásilag "nagy" Budapesthez csatolásával ma a Szekszárdi utca távolról sem nevezhető határutcának. Az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt pedig a környék arculata is jelentős változáson ment keresztül. A rendszerváltásig markáns iparnegyed hangulatot árasztó környéken a legnagyobb változás akkor következett be, amikor az 1990-es években sorra mentek csődbe az angyalföldi gyárak: Ezt követően pár évvel később pedig az épületek bontása következett. Nem kerülte el sorsát a Váci út végén, a Szekszárdi utca torkolatától északra lévő hatalmas területen elterülő Kender- Juta és Polytextil gyár sem. A gyárnak nyoma sem maradt, illetve az egykori telepen felépülő modern irodaházak egyikének falán emléktábla őrzi az üzem emlékét.

 Kender-Juta&PolitextilGyár_Váci191.jpg

Ha az egykori gyárcsarnokokból még csak hírmondóba sem maradt egy sem, egy nem is kicsi épület mégis őrzi a "Kender-Juta" emlékét. Mégpedig a Szekszárdi utcában épített munkásházak.

A Kender-Juta Váci úti gyára 1883-ban létesült. Az üzemet egy olyan osztrák tőkeérdekeltség hozta létre, amelynek akkor már 14 éve működött hasonló jellegű vállalkozása Ausztriában. A cég az akkori Magyarország területén két gyárat is alapított, az egyiket Lajtaújfalun (ma Ausztria), a másikat pedig Budapesten. A magyar fővárosi üzem a cégbejegyzés szerint 1883. május 25-én indult be Első Osztrák Jutafonó és Szövőgyár Rt néven. A nyilvántartásba vétel szerint a vállalat tárgya „juta és egyéb szövésre alkalmas nyersanyag, és mindenféle anyag feldolgozása, és abból mindennemű gyártmány készítése, azok nagyban és kicsinyben való elárusítása, az ezzel kapcsolatos melléküzletek folytatása. Különösen jogosítva van a társulat: 1) belföldön gyárakat építeni, melyek juta és szövésre alkalmas más nyersanyagok feldolgozására rendelvék. 2) Az ott alkalmazott munkások számára lakóházakat és 3) segéd- és előkészítő műhelyeket felállítani, az utóbbiakat a részvénytársaság üzleteiben alkalmazásba jövő összes anyagok előállítása céljából.” A beérkezett kelet-indiai jutából, mint nyersanyagból készült itt a fonal, a szövet, a zsák. A telep első épületei a Váci út végén, az újpesti vámnál épültek fel. 10 évvel később, 1908-ban már bővítették a gyárat, ekkor épült meg a fonoda és különböző raktárak, és emeletráépítést kapott a varroda. A gyárban kezdettől nagyon sok külföldi, monarchiabeli dolgozót alkalmaztak, akik többnyire Cseh- és Morvaországból érkeztek. Többek között az ő elszállásolásukra is szolgált az a lakótömb, amelyet 1912-ben építtettek a Szekszárdi utcában.

A Váci úti jutagyár 1905-ig vetélytárs nélkül dolgozott Magyarországon. Ekkor hozták létre Erzsébetfalván a Juta- és Kenderipar Rt néven a konkurrens zsákgyárat, amely újabb gépei révén a piac egy részét elhódította. Az első világháború kitöréséig a jutagyárak kizárólag jutát dolgoztak fel. Ennek a behozatala azonban a háború folyamán a blokád következtében megszűnt, s így hazai pótanyagokkal kellett azt pótolni, ami igen sok nehézséget okozott. Eleinte kenderkóccal helyettesítették a távol keleti alapanyagot, majd később a csalánnal is próbálkoztak. Ebből többnyire egyenruha szövetet készítettek, a zsákkészítésnél a papír lett az új alapanyag. A háború utáni első jutaszállítmány csak 1920 októberében érkezett meg.

 

A vállalat 1921 januárjában felvette a Kender-Juta és Textilipari Rt nevet. A világgazdasági válság után korszerűsítést hajtottak végre a termelésben. Az abban a korban legmodernebbnek számító Mackie-rendszerű előfonó rendszert kapta a gyár, amely két előfonógép és 4 nyújtó gépből állt. Termelése 50%-kal nagyobb volt, mint az eddig használt Lawson-rendszerű előfonóé. 1937-38-ban két komplett szalagfonó-rendszerrel is gyarapodott a Váci úti üzem.

 A második világháború éveiben a jutagyár hadiüzem lett, és bár jó előre igyekeztek a vezetők nyersanyagkészleteket felhalmozni, az egy idő után elfogyott, a pótlásra nem volt lehetőség. Papírfonalat, kender keveréket használtak, a bitumenezett zsákok gyártásával pedig teljesen leállt az üzem. A háborúban két ízben érte légitámadás a Váci úti telepet, melynek 14 dolgozó is áldozatául esett. A fonoda-előkészítő nagy része a lángok martaléka lett, a tetőszerkezet sok helyen erősen megrongálódott, ami azután az elkövetkező időkben komolyan hátráltatta a termelést. A háború után, 1946-ban a gyár a „TEXTIL” Szovjet Állami Textilközpont Rt tulajdonába került, élére szovjet igazgatót neveztek ki. 1952-ben a tulajdonos a magyar állam lett. Egy sor szociális intézkedés született ekkor. Felépült az új modern öltöző- és fürdőhelyiség, iroda és raktárépületek. 1954-56 között hétszer volt Élüzem a Kender-Juta, amikor is az 1956-os forradalom idején újra zúgolódni kezdett a gyártelep: az ugyanis nagyobb mennyiségű fegyvernek volt a rejtekhelye. '56 után újabb korszerűsítés következett, új gépeket vásároltak, 1967-től pedig fokozatosan áttértek a polipropilén műszál felhasználására, amely profilváltás a gyár nevében is nyomot hagyott. A Kender-Juta és Politextil Vállalatot a rendszerváltás után privatizálták, majd a termelést 2000-ben beszüntették.

A Kender-Juta bejárata az 1960-as években (Váci út 198.)

271251.jpg

A gyárból ma csak az 1912-ben megépült „Juta-házak” állnak, amelyeket a gyár dolgozói számára építettek fel a Szekszárdi utca 26-34 alatt.

 

A juta-házak eredeti tervrajza. Lelőhely: Budapest Főváros Levéltára Építési Ügyosztályok Tervtára10_1.jpg

Az attikás homlokzat. Lelőhely: BFL - Tervtár

IMG_4316.JPG

A XX. századra a Váci úton már egymást érték a különféle profillal rendelkező gyárak, amelyek között valóságos lakótelepek alakultak ki. A Váci út végén a Juta-gyár  építette fel a maga kolóniáját. Ezt a gyár növekedése, dolgozói létszámának erős megnövekedése indokolta. A vezetőség ezért megépítette a maga, ill a munkásai számára az ún “Juta-házakat”. Az üzem ezzel a lakóteleppel igyekezett kialakítani azt a törzsgárdát, amellyel próbálták biztosítani az állandó munkáslétszámot. A munkások közül eredetileg csak azok a családok kaphattak itt lakást, ahonnan 2-3 személy dolgozott a jutagyárban. Sajnos a korabeli szociális ellátás hiányosságairól tanúskodik, hogy a kilakoltatások állandóan napirenden voltak. Azokat a dolgozókat, akik vétettek a munkafegyelem ellen, szervezték és részt vettek a sztrájkokban (a Kender-Jutagyár különösen híres volt a gyakori munkabeszüntetéseiről), nem tudták időre kifizetni a lakbért, könyörtelenül kilakoltatták.


A lakások komfort nélküliek voltak és a villanyt is csak 1924-ben vezették be. Az egy- és kétszobás lakásokhoz egy közös fürdő tartozott és egy mosókonyha, a lakótérben ugyanis nem volt szabad mosni. Az első házakban (a Tomori utca felől) a tisztviselők laktak, a hátsókban (Újpalotai út felé eső szárny) pedig a munkások. Eredetileg a két épületrész egy vasajtóval volt elválasztva egymástól.

 

Az Első Osztrák Jutafonó és Szövőgyár Magyarországi Fióktelepe megrendelésére 1911. július 15-i ill 1912. március 2-i keltezéssel készültek el azok a tervrajzok, amelyek alapján 1912 tavaszán megindult a ma is álló ún. "Juta-házak" építése a Szekszárdi, vagy ahogy akkor írták, Szegszárdi utcában. A tervező egy Exler (?) nevezetű építészmester volt, aki két különálló épületet tervezett a kender-jutagyár szomszédságában húzódó utca páros oldalára.

Ő ki lehet...?

9_1.jpg

A Juta-házak bár egy helyrajzi számon szerepeltek (az épületek a 26-ostól egészen a 36-ig számozódtak), viszont a 26-28-as szám, és a 30-36-os házszámú tömbök külön terveken szerepeltek. Ezek alapján úgy tűnik, hogy nem volt véletlen ez a kétfelé tervezés. Az első körben megtervezett épület (26-28-as szám) ugyanis előkelőbb volt, feltehetően itt a gyár tisztviselői laktak. Itt a földszinten is és a 2 emeleten is 3 darab háromszobás, és két darab kétszobás lakás is kialakításra került a további 20 szoba-konyhás kislakás mellett. Ez az alaprajzi elrendezés szintenként ismétlődött. WC, fürdőszoba viszont semelyik lakásban sem volt. Erre a célra az épület hátsó traktusában terveztek meg egy közös fürdőt, 1 mosókonyhát, 2 wc-t és egy mángorló helyiséget. A 30-32-34-36-ban sok, többnyire szoba-konyhás lakás terveztek, a földszinten 4 közös fürdőhelyiséggel és 4 darab, szintén közös használatú WC-vel. A második emeleten viszont a 4 fürdő helyét 4 mosókonyha foglalta el, a 4 WC ezen a szinten is ugyanúgy kialakításra került. Érdekes, hogy eredetileg ennek az épületszárnynak a földszintjére tervezték a gyár kisgyermekes dolgozói számára a kisdedóvót, illetve egy üzlethelyiséget is raktárral. Ez utóbbi feltehetően a gyárnak afféle mintaboltja lett volna. Az óvoda végül nem készült el, helyét lakásokká terveztette át a megrendelő. (A kisdeóvót csak több mint 20 év után, 1935-ben építették fel a 34-es számú ház telkén. Ezt akkor csak ideiglenes jelleggel engedélyezték, és elvileg addig állhatott a tüzelőszertárral is kiegészített épület, amíg a szomszédos telken a csatlakozó udvar be nem épül. Az építmény – ahogy már az ideiglenes építkezések esetében megszokhattuk – máig áll. Az óvoda tervezője Nevy Lajos volt.)

Az óvoda terve. A tervrajza a BFL - Tervtárában található

4_1.jpg

A II. világháború után a lehetőségekhez mérten megindult egyfajta komfortizálódás, de az első nagyobb léptékű átalakításig az 1950-es évek közepéig kellett várni. Ekkor alakították ki a Szekszárdi utca 34-ben a leányszállást, amihez külön mosókonyhát is csatoltak 1956-ban. (Az ehhez kapcsolódó szárítóhelyiséget már egy évvel korábban megépítettek.) A jutagyárat mindig is az jellemezte, hogy többnyire női dolgozói voltak. Az alapítás idején és a XX. század elején is vagy külföldi munkások vagy vidéki parasztlányok kerültek ide munkásnak. A cégbírósági bejegyzésben is olvasható, hogy a messzi vidékekről érkező munkások számára lakóházakat biztosított a vezetőség. Az államosítás után ezért külön leányszállót is  kialakítottak. A leányotthonért keveset kellett fizetni, és a szálláson 44 lány fért el, akik kulturált főzési, mosási, tisztálkodási lehetőséget kaptak, mosógéppel, szárítóval, rádióval és könyvekkel. Megbetegedés esetén külön fektetőszobát is kialakítottak, ami egy ott lakó gondozónő felügyelete alatt állt.

1957-ben a Szekszárdi 28 udvarán fásszín épült.

Összességében a nagy áttörés a '60-as években indult meg. Ez idő tájt születtek meg az első lakásbeli fürdőszobák, és egy sor átalakítási terv tanúskodik a lakók igényeinek megváltozásáról - a kényelem igényének figyelembevételével. Lakásegyesítések, ill megosztások hada árulkodik erről. A nagy átalakítás, ami sajnos mai napig érezhető az épületen 1969-ben történt. Ekkor építették át a teljes lakóház külső falait, cserélték le a függőfolyosókat az eredeti salakbeton helyett lemezre. Sajnos az épület homlokzatáról a szecessziós gipsz díszeket leverték az egyszerűsítés jegyében. Több ablakot egybe kapcsoltak, és a bejáratok felett profilos nyíláskeretet húztak. Az egész ház kőporos vakolatot kapott, és a tetőszerkezetet is lecserélték. A fa világító ablakokat elbontották, helyettük horgonyzott lemezből alakították ki azokat. Az eredeti hódfarkú cserépborítást hornyolt lemezre cserélték, és az épület jellegét megadó utcai attika falat visszabontották. Az épületet az eredeti jellegétől megfosztó átalakításokat Starosciák Lajosné építész jegyzi.

Álljon itt az ő neve - ha nem is dicsőségből, de mint a házak külsejét mai napig meghatározó - mondjuk úgy, hogy tervezőjének kijáró tiszteletből...

Képek a mából:

DSC07184.JPG

 

DSC07252.JPG

 

juta3.jpg

 

juta2.jpg

DSC07271.JPG

 

DSC07269.JPG

 

DSC07221.JPG

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mienkahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr555765061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.11.13. 09:42:45

Az Exler szerintem Exler Jenő svájci származású építész lehet, konkrétan ugyan a Juta-házak vonatkozásában nem volt találat, de akkoriban élt, építész volt, Piliscsabán és Budapesten épített házakat, a Margit körúton lakott.

Nevy Lajos is érdekes, Névy vezetéknévvel találtam néhány embert, de egyik sem volt sem Lajos, sem építész.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.11.13. 09:46:28

Na, itt közben eltüntette egy hozzászólásomat, lényeg, hogy keress rá az Exler Jenő névre, talán ő lesz az építész
süti beállítások módosítása