92 évvel ezelőtt, ezekben a napokban az országon már mély gyász ült. Nagy valószínűséggel nem volt olyan magyar állampolgár, akit ne érintett volna érzékenyen az ország területének mintegy 2/3-ados csökkentése. Ha más módon nem, hát úgy, hogy a csonka ország településeit határontúlra szakadt menekültek százai keresték fel ezekben a nyári hónapokban, egy új otthon találása reményében. Ezek az "újmagyarok" aztán jelenlétükklel szinte mindenhol emlékeztettek a trianoni döntésre. (1920 után első körben több mint 50 ezer menekült család érkezett a csonka Magyarországra, azon belül is nagyon sokan Budapestre.)

Az épület, amiről írni szeretnék, nem ezeknek a menekülteknek az igényét szolgálta, mindenesetre mind az építés ideje, mind pedig annak egy sajátos homlokzat kialakítása ebbe a korba visz minket vissza.

A Váci út - Gyöngyösi utcák sarkán mai nap,ig állnak azok a tisztviselő házak, amelyek egy kis épületcsoportot alkotnak a Duna Plázával szemben. Az építtető maga a székesfőváros volt, és a kislakásos bérházcsoport tervezése tökéletesen beleilleszkedik a korábban kiposztolt Bárczy-féle lakásépítési programba. Talán annyi különbséggel, hogy a Gyöngyösi utca elején nem szükséglakásokat alakítottak ki, hanem nagyobb, 1-2 szoba-konyhás élettereket teremtettek. Közeli gyárak, ipari létesítmények tisztviselői kaptak itt lakást, sok esetben maga a vállalat bérelte azokat dolgozói számára, hogy közel legyenek munkahelyükhöz. Így kerültek ide a Ficzay, Mrovcsák és a Kempf családok is, akik a szinte pont szemben lévő Fertőtlenítő Intézet dolgozói voltak az 1930-as években. Nem csak fertőtlenítő szakemberek laktak itt, hanem a főváros olyan dolgozóknak adott itt ki lakásokat, akiknek a jövedelme biztosnak tűnt. Így laktak itt postások, tűzoltók, rendőrök, köztisztviselők is. Többek között ide költözött szüleivel, mint az első lakók egyike a Matura család is, akiknek Mihály nevezetű fia aztán sok arany, és bronzérmet szerzett olimpiákon, bajnokságokon bírkózásban. Innen származik Gink Károly világhírű fotográfus is, de a közelben nevelkedett Chrudinák Alajos legendás műsorvezető is.

A 40-50 négyzetméteres, félkomfortos lakásokban lakni ez idő tájt fogalom volt. Nem annyira a kényelem, az épület nyújtotta luxus miatt, hanem a magyarázatot inkább ez a kép adhatja meg:

hiszekegy_haz.jpg

 

A házat ugyanis "hiszekegyháznak" hívták, és tulajdonképpen hívják mai napig is afféle survivalként. Az elnevezés rajta maradt az épületen, bár ma már a névadó felirat nem olvasható a falakon.

DSC03251 2.JPG

 

A Gyöngyösi utca 4-es számú ház bejárati homlokzatára ugyanis a magyar Hiszekegy sorait festették fel, hirdetve az ország feltámadását a trianoni sokkból. Milyen korszellem lehetett az, ahol egy ilyen monumentális alkotást választottak ennek a fájdalomnak a hirdetésére?! Mert az hogy ceruzák készültek Nem! Nem! Soha! felirattal vagy tolltartók, képeslapok és egyéb szórólapok, az még kézenfekvő is. Viszont hogy egy teljesen átlagos bérház homlokzatára fessék fel ezt az éppen frissen költött imát, az valami nagy traumáról árulkodik.

A Magyar Hiszekegyet egyébként egy pályázati kiírásra költötte Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna rögtön 1920-ban. Alighanem a legnagyobb formátumú "kiadása" volt ennek a költeménynek ez az épület, amelyet 1926-ban építettek Freund Dezső tervei szerint. A háznak van még egy érdekessége: a homlokzat art decós díszeit egyes vélemények szerint Kaesz Gyula, a két világháború közötti korszak jelentős bútortervezője, belsőépítésze készítette.

Így, és még ígyebb éltek a '20-as évekbeli honfitársaink, mi pedig több mint 90 év távlatából nem is igazán tudjuk felfogni, mit jelenthettek ezek a sorok ott a házfalon... Ahogy azt sem, hogy mi érezhetetett az a Nagy Elemér, aki pont a békediktátum utáni napokban,1920. június 15-én belevéste nevét a Rózsák terei Szent Erzsébet Templom falának téglájába.

 

IMG_2390.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mienkahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr464609826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZ1975 2012.07.22. 21:32:14

nem mondanám teljesen átlagos háznak.

Évazsuzsanna 2014.08.29. 14:28:04

Köszönöm a sok új információt, a ház közelében lakom!

Évazsuzsanna 2015.04.15. 06:13:05

@BZ1975: Nem is átlagos, ma is szebb a homlokzata, mint a többi környékbeli házé.
süti beállítások módosítása