Így zajlott az első május elsejei felvonulás Budapesten. A dátum: 1890. május 1.

Múltidézésünkben két korabeli lap beszámolóját idézzük meg.

Éjen május elseje!

Pesti Hírlap

A csapatok katonás rendben érkeznek. Zárt csoportban jönnek a város minden részéből, a liget határán kibontják zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdető táblákat, melyekről a párisi kongresszus hármas nyolcasa sötétlik: Nyolcz órai munka. Nyolcz órai szórakozás. Nyolcz órai alvás. De csak a szimbólum egyforma, az alakok, melyek a zászlók mögött vonulnak, nagyon különbözők. A legérdekesebb munkástípusok merülnek föl a néző szemei előtt e hosszú menetben. Jő egy csoport. Komoly, meglett alakok. Egyszerű vasárnapló munkásöltöny, nagy szakáll, csontos arcz, vörös kokárda, német szó. Ezek kétségkívül valamely gyár munkásai. Azután jő egy másik áradat. Elöl büszkén lobog a trikolor, s a háromszín mögött néhány díszmagyar öltönyű, kucsmás ember feszít. Ki ne találná ki, hogy ezek csizmadiák? Díszmagyar- és szocializmus! – ilyen is csak magyar földön terem. Új felhő jő. Néhány ezer nagy nemzeti színű kokárda. Elöl megint nemzeti zászló és néhány Botond kucsma. A derék asztalos-segédek. A szabók már egy óriási fehér selyem zászlóval jelentek meg, jelölve, hogy ők „előrehaladottabbak” az elvekben. Mindannyian fekete szalonkabátban ünneplik májust. Elhomályosítva a mellette elhaladó tömeget, melynek tagjai többnyire gyűrött gombakalapot, kopott vászonkitlit és vöröses nyűtt csizmát viselnek. Ezek valami szegény kültelki gyár munkásai. Megilletődve, szinte elfogódva néznek oda, hol a fák közt ezrek moraja hangzik s a zászlók tömege ragyog a napban. Arczkifejezésükön látszik, hogy alig van halvány sejtelmük arról, amit e zaj, e sokadalom, e nap, e jelszavak, e forrongás jelentenek, de bízva-bíznak valami csodában, mely helyzetükön segít.

Egyetértés

Az újpesti gyártelepeken kivétel nélkül szünetel a munka s így a menetben részt vett mindenki, aki Újpesten gyári munkával keresi kenyerét. A jutagyár munkásai és munkásnői nyitották meg a vegyes sorokban beláthatatlan hosszúságú menetet. Nagyobbrészt női munkával dolgozik e gyár , s vagy háromszáz munkásnővel szaporította a tömeget. Óriási fehér zászló nyitotta meg a menetet, s utána vitték a vörös táblákat az ismert felirattal, mely nyolcz órai munkát követelt. A gyári munkásnők egy része a nagy nap tiszteletére fehér ruhát öltött vörös vállszalaggal, ugyanilyen kokárdákkal. Mások Rákospalota ősi viseletében a bokorugró szoknyában s ingvállban képviselték az internaczionális tüntetésben a magyar elemet. Ez a csoport olyan komolyan, méltósággal haladt, mintha csupa esküvőre menő menyasszony lett volna. Szorosan összefogóztak s ha oda nem tartozó ember akart hozzájuk csatlakozni, a zártkörű társaság menten visszautasította. Mikor az előttük haladó csoportok rendezkedése megállította őket útjokban, a rendezők – férfiak és nők – a felügyeletökre bízottak felett szemlét tartottak. Ha a menet ismét megindult, a katonás egyenes vonal ismét helyreállott, s az nem bomlott meg, míg a menet be nem kanyarodott a kijelölt úton a gyűlési emelvény elé. Apró leánykák is voltak nagy számban e csoportban, alig nőttek ki csak még a gyermekruhából, s ezek is katonás rendben vonultak tova a menettel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.