2014.01.08. 12:07
A szerbek temploma Pesten
A kulturális másság mindig izgalmassá tesz egy várost. Budapest múltjára hatványozottan igaz ez a közhelyes megállapítás, de a fővárosunk jelenében is naponta tapasztalhatjuk ugyanezt. Ezekben a januári napokban például feltűnhet, hogy Budapestünk egyes közösségei a karácsonyt nem decemberben, hanem január elején ülik meg. Ez adta az apropót újabb bejegyzésünkhöz.
Tavaly ilyenkor a Miénk a Ház! blogja a "januárban karácsonyozók" egyik helyszínével, a görögök Petőfi téri templomával ismertette meg az érdeklődőket. Most egy másik, szintén a keleti kereszténységhez tartozó Istenházát mutatunk be.
A budapesti szerbek barokk temploma a mai Veres Pálné - Szerb utca sarkán áll egy kert közepén, fallal körül kerítve. Ez a zöld sziget olyannyira meghatározója volt a korabeli pesti belvárosnak, hogy, egyes vélemények szerint a kert kihajló ágai után, a mai Veres Pálné utcát sokáig Zöldfa utcának hívták. A templom mellett járva elsőre feltűnik, hogy a kert és a templom is az utcaszinthez képest mélyebben fekszik. A szerb templom ugyanis máig a XVII. század végi pesti járószinten áll.
A szerbség az újkori magyar kettős városnak, Budának is és Pestnek is, meghatározó népcsoportja volt. A Duna túlpartján egy egész kisvárosnyi rész volt az övék, amit a népcsoport magyar neve után Rácvárosnak is neveztek. Ismertebb nevén ez ma a Tabán. Pesten a Kecskeméti kapu (Kecskeméti utca) környékén telepedtek le nagyobb számban, az akkori város déli részén.
Magyarországon jellemzően a törökök idején jöttek létre délszláv kolóniák, ami a hódító oszmánok kiűzése után egyre népesebb lett. Ha hihetünk a korabeli statisztikáknak, Budán például a városi lakosság felét tette ki a szerbség a XVIII. század elején, de a pesti oldalon is a házak 25%-a volt rác tulajdonban. Ekkor érte a déli szláv népcsoport kulturális virágkorát Pest-Budán, és talán mondhatjuk, hogy akkor az egész szerbségnek itt volt a kulturális fellegvára. (Az anyaország ez időben ugyanis még a török iga alatt szenvedett.) Pesten működött például a Matica Sprska (Szerb Matica), déli szomszédaink tudós társasága, ami egészen 1864-ig itt székelt. Az intézmény kiadványa, a Letopis mai napig élő folyóirat. 1838-ban itt - egész pontosan a Veres Pálné utcában - a templom tőszomszédságában, alapította meg Tököly-Popovics Száva az egyetemi és főiskolai ifjúságnak szánt kollégiumát, a Tökölyánumot.
Ez gyakorlatilag a II. világháborúig működött. A magyar fővárosban élt Vitkovics Mihály, akinek nevét ma utca is őrzi Budapesten, és aki anyanyelve mellett a magyart is szépírói minőségben művelte. Ott találjuk az MTA megszervezésénél is, lakása pedig a korabeli magyar irodalmi élet törzshelye volt. Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Kazinczy, Berzsenyi gyakori vendégei voltak a Veres Pálné utca 36. sz. alatti házának. Az első modern értelemben vett szerb színi előadást a Galamb utca - Régi posta utca sarkán állott Rondellában rendezték meg, a Tabánbeli Szarvas-ház pedig a szerb irodalom akadémiájának is tekinthető.
Erre az időszakra tehető a szerb templomok építése is. Budapesten sajnos ma már csak egyet csodálhatunk meg ezek közül. A budai gyülekezeti helyet elsodorta a világháború, de még inkább az azt követő évtizedek ideológiája...
A pesti szerb templom viszont máig áll és működik.
A rácok számára épült első pravoszláv Istenháza pontos építési ideje nem ismert. Annyi bizonyos, hogy a XVII. század végén, a török kiűzésekor romba dőlt templomot újjáépítették a régi romjain. (A pesti városi tanács rosszallása ellenére is.) A Szent György tiszteletére felszentelt templomról annyit tudunk még, hogy 1695-ben külön szerb temető is tartozott hozzá, és az újjáépítéssel 1698-ra már végeztek is. (A templom használatával kapcsolatban némi bonyodalmat okoztak a szintén keleti vallású görögök, akikkel sokszor osztozni voltak kénytelenek a szerb atyafiak. Az ebből adódó konfliktusokat tavaly januári bejegyzésünkben már ismertettük.)
Az 1695-98 között épült templomnak csupán egy igen vázlatos rajza maradt ránk a pesti szerb egyházközség pecsétnyomójáról.
Szokás szerint a felszenteléskor adományozta a pátriárka a templom gyűjteményében ma is meglévő antimenziont. (Ez egy négyszögű vászon, a pravoszláv egyházban ezen végzik a liturgiát. Tulajdonképpen ez a szentsége, a lelke a keleti keresztény, de a görög katolikus templomoknak is.) A pátriárka egy bizonyos Csarnojevics volt, aki a mai Váci utca 129. szám alatt lakott ekkor.
1730 körül a templomot kibővítették, a szentély megtartása mellett a templomteret megnagyobbították. (Az 1959-es restaurálás hozta felszínre a korabeli ablak elhelyezkedését. A szokatlanul magasan fekvő ablakok és a vaskos falakból következtethetünk az átépítés előtti templom arányaira.)
Valószínűleg a harangok egy különálló fa haranglábban laktak, ekkor még torony nem magasodott a felépítményen. Ezt csak az 1750-es években építették a homlokzathoz. Eredetileg 5 harang szólt benne.
Az 1838-as nagy árvíz után - ami szinte a teljes belsőt megsemmisítette - újból átépítették a külső falakat is. Az oldalfalakon nyíló ovális ablakokat ekkor elfalazták, s ezeket szintén csak az 1959-es renoválás nyitotta újra meg. Érdekessége ezeknek, hogy kovácsoltvas rácsozataik az eredetiek, amiket a XX. század közepi felújítás alkalmával szinte sértetlenül találtak meg elfalazva. Az árvízben semmisült meg az első ikonosztázion is. Ennek csak pár ikonja maradt meg, amelyeket az adonyi templomnak ajándékoztak (itt aztán ezekkel a II. világháború végzett). A ma látható szentélyrekesztőt 1857-re készítette el Sterio Károly. Elkészültéhez még az orosz nagyherceg és a nagyhercegnő, Konsztanytin Nyikolájevics és Alekszandra Joszifovina is hozzájárult, de az adományozók között ott szerepel Jókai Mór neve is. Sőt, maga a mester, Sterio is 50 Forinttal hozzájárult saját műve elkészültéhez. Egyébként talán nem meglepő ez az adakozás részéről, ez az ikonfal ugyanis a mester legnagyobb méretű műve.
A következő nagy rombolást a világháborúk okozták. Az első világégés a harangok közül hármat elemésztett, a második "nagy verekedés" pedig a homlokzatban okozott máig tetten érhető károkat. A barokk kővázák 1944 óta hiányoznak a templom homlokzatáról.
a templom még kővázákkal
...és a vázák nélkül
Persze az évtizedek alatt gyarapodott is az egyházközség. Az 1949-ben a lebontásra ítélt budai szerb templomból több elemet áthoztak ide. Így a hatalmas, 1907-ben öntött harangot és több ikonképet is.
És hogy mindezt a kis barokk csodát kinek köszönhetjük a pesti belvárosban? A kérdésre művészettörténészek nem tudnak egyértelmű választ adni. Valószínűsíthető, hogy a kor egyik legjobban foglalkoztatott templomépítője, Nepauer Máté az építész, de stíluskritikailag joggal feltételezhető Mayerhoffer András tevékenysége is. Ezt erősíti egy nem is olyan távoli analógia, ugyanis a Péterffy-ház meglepő hasonlóságokat mutat a szerb templommal. A ma a 100 éves étteremnek otthont adó barokk lakóház pedig bizonyíthatóan Mayerhoffer műve.
A templom főbejárata mellett egy falba épített kőtábla látható. Ez szintén az 1959-es felújításkor került elő. Eredetileg a XVII. századi templom menzája, azaz oltárasztala volt. Feltehetően ugyanebből a korból származik a ma is a szentély részben álló kézmosó medence, ami az egyetlen, teljes egészében megőrződött műtárgy az 1690-es évekből.
A Szerb utcai kerítés fal szerves részét képezte egykor, a feltételezhetően a szerb iskolának otthont adó épület homlokzata. Ebből mára csupán az ablaknyílások maradtak meg, a házat az 1890-es években bontották el.
Ma Budapesten kb. 1000 szerb él.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.