A címben szereplő idézet Otto Wagnertől származik, a bécsi szecesszió nagymesterétől, akinek kétségkívül sok érdeme van a magyar szecesszió fejlődésében is. Egyrészt az ő munkásságát követte többek között Vágó József, de hatással volt a Kármán-Ullmann szecessziós építészpárosunkra is. Wagner maga tervezett is Budapesten. Egyik pályaműve épp a magyar parlament épületének kiírására készült. Másik, meg is valósult tervezése pedig a Rumbach Sbestyén utcában áll mind a mai napig. A "satus quo ante" zsidó közösség zsinagógája szintén az ő (korai) munkásságát hirdeti. Ez bár nem annak az "új" stílusnak a szellemében épült, ami aztán Otto Wagnert híressé és jól felismerhetővé tette, de a zsidó közösség házának jelentősége pont abban áll, hogy viszonylag kevés ilyen korai munkája azonosítható be a tervező építésznek. Vagy elvesztek ezek a korabeli tervek vagy ő maga sem fordított túl sok gondot arra, hogy megőrizze ebből a korszakából származó épületei jegyzékét. Ez a tény is jól mutatja, hogy idővel, a saját maga formanyelve megtalálásával egy új élet kezdődött Wagner munkásságában - és rajta keresztül az egyetemes építészet történetében is. Gyakorlatilag a funkcionalista modern építészet úttörőjének tekinthetjük őt, de talán még azt is elmondhatjuk, hogy az általa elindított gondolatnak lett a nagy "lecsapódása" a Bauhaus iskola megalapítása is.

"Ami nem praktikus, az szép sem lehet" - vallotta az osztrák építész. Célja az volt, hogy az építészetet megszabadítsa a régihez való rögzüléstől és az új kornak megfelelő kifejezőeszközökhöz juttassa. Merész vállalkozás volt ez a maga idejében még Bécsben is. 1907 után hasonlóan a mi Lechner Ödönünkhöz, ő is "kegyvesztett" lett, és nagy állami megrendelésekre már nem nagyon számíthatott. Egy ízben magával Ferenc Ferdinánd főherceggel is összeszólalkozott egyik meg nem értett alkotása kapcsán. A maga igaza mellett azonban minden esetben és mindvégig kiállt, érvelése pedig teljesen logikus volt abban, hogy miért is nem historizáló épületeket kell tervezni a XX. század hajnalán. Elmélete szerint "mindazok, akik ezeket az épületeket használják, kivétel nélkül modern emberek, és amennyire nem illik egy szál szandálban, antik diadalszekéren ülve a parlamentbe hajtani, ugyanúgy nem szokás felhasított középkori zekében járni templomba vagy tánácsúri ülésekre." Ezek után pedig miért is kellene neogót templomokat vagy görög felfogású parlamentépületeket építenünk?!

1898-1899-ben alkotta meg a Linke Weinzeile házcsoportját, benne a híres "majolikaházzal", amely a bécsi szecesszió (és Otto Wagner) egyik fő műve. (Egyes művészettörténészi vélemények szerint ennek az épületnek a mintájára alkották meg Vágóék a Visegrádi 17-et.) Ami a lakások kényelmét illeti, ezek a házak a legjobbak közé tartoztak a Monarchia Lajtán túli fővárosában. A Köstlergasse sarkán állót maga az építész is összművészeti alkotásnak szánta, benne egy mintalakással, amelyet különösen üvegfalú fürdőkádja tett nevezetessé.

Ha ezt nem is állt módunkban megnézni, de a majolikaházban tettünk egy kis illegális látogatást a minap.

és az elkápráztató lépcsőház

lift, benne az eredeti(!) szekrénnyel, s annak minden hozzátartozójával...

...és maga a liftszekrény...

és a részletek...

és mivel nyitva volt a padlástér, bekukkantottunk oda is. A több mint 100 éves mosókonyha teljes épségben mai napig ott van az épület tetőtetéreben... Mosótóteknőstől, katlanostól... Hihetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.