2013.03.01. 19:10
A fény születése a Váci úton
Budapest áramellátásának történetét taglaló sorozatunk előző fejezetében a BÁV Rt-ről esett részletesebben szó.
A mostani fejezetet egy máig meglévő - illetve az eredeti épületet megőrző - áramfejlesztőnek, a Magyar Villamossági Rt-nek szenteljük. Ezt, hogy rögtön az elején be tudjuk lokalizálni, a mai ELMŰ lakja a Váci út - Dózsa György út, illetve Dráva utca kereszteződésénél.
A Magyar Villamossági Rt épülete a Váci úton.
A Magyar Villamossági Rt annak a versenykiírásnak az eredményeként jött létre, amelyet Budapest főváros 1892-ben írt ki, megteremtvén az önálló magyar áramfejlesztést. Ennek a kiírásnak fontos része volt, hogy a telepeknek az akkori városon kívül kell létrejönniük. Mivel ez idő tájt a Váci út környezete volt az a terület, ahol bár megvolt a kellő infrastruktúra, ugyanakkor a belváros meglehetősen messze esett ahhoz, hogy az esetleges ipari szennyezések ne mérgezzék a városi lakosok életét, így nem véletlen, hogy az ekkor létrejött mindkét áramfejlesztő ezen a környéken, egymástól szinte belátható távolságban jött létre.
A Berzenczei (Csáky, majd Hegedűs Gyula) utcai teleptől alig pár száz méterre a Váci út - Tisza utca - Visegrádi utca és a Dráva utca által határolt területen az MV Rt. 1893. április 24-én kezdte meg az áramszolgáltató berendezések építését. Az egy évvel korábban kiírt versenytárgyalások abszolút nyertesének érezhette magát a vállalat, ugyanis az építkezésnek külön pikantériát adott az a tény, hogy ekkor a vállalat még hivatalosan nem is kapta meg a koncessziós szerződést... Az történt ugyanis, hogy az MV Rt. (de a BÁV Rt. is így járt el) még a belügyminiszteri jóváhagyás előtt már elkezdte a telep építését, a gépek beállítását. Így fordult az elő, hogy bár a miniszteri engedély csak 1893 szeptemberében született meg, alig egy hónappal később, a Tisza - Váci út sarkán már meg is indult az áramszolgáltatás. Az MV Rt. már október 10-én elindította a gépeit, és október 13-tól már fogyasztókat is ellátott, október 21-től pedig a rendszeres áramszolgáltatást is megkezdte. (Október 13 és 21 között csak délután 4 és este 8 óra között szolgáltatott áramot kísérleti jelleggel.) Ettől a dátumtól, 1893. október 13-ától számíthatjuk Budapest áramellátásának kezdetét.
A Váci úti vállalat tulajdonképpen a sötétben tapogatózott, amikor a város fénnyel való ellátását kezdte el készítgetni. Nem tudhatta, hogy milyen mértékben és milyen gyorsan fog az elektromos világítás a fővárosban teret hódítani. Emellett a helyzeten az is rontott, hogy rögtön számolnia kellett a BÁV Rt. konkurenciájával is. A városvezetés viszont tudatosan alakította így ezt a helyzetet. A cél az volt, hogy a két új céggel megkötött szerződések szigorú feltételekkel védjék a város lakosságának érdekeit. A BÁV Rt. például csak a pesti oldalon építhette ki hálózatát, ill mindkettőjüknek előírták, hogy csak föld alatti kábeleken vezethetik az áramot. Az áramszolgáltatási díjakat csak a Fővárosi Tanáccsal való egyeztetés után állapíthatták meg. A két konkurrens cég nem csak üzleti, de műszaki szempontból is - tudatosan - a verseny célzatával lett egymással szembeállítva. A BÁV Rt. köteles volt egyenáramú, míg az MV Rt. a magyar találmányú transzformátorral lehetővé vált váltakozó áramú rendszert épített ki. Ebből adódott, hogy aki a BÁV-tól kapta az áramot, az 110 V-ban, s aki az MV-től nyerte azt, az pedig 105 V-os feszültségben kapta az elektromosságot.
A Váci úti telep gépháza 1895-ben. Érdekességként említhető, hogy a kapcsolótábla bükkfából készült, amin a vezetékek és készülékek csupán porcelán csigákkal voltak elszigetelve.
A gőzszükséglet fedezésére 4 darab kazánt építettek. Ezek közül kettőt a Nicholson gépgyár szállított - ez annak idején a Váci út túlsó oldalán helyezkedett el az áramfejlesztővel - a másik kettőt pedig ugyanaz az Eisele József gyára készítette, aki a konkurens BÁV Rt-nek is szállított hasonló készítményeket. Az, hogy a hazai ipar termékeit alkalmazták, az erős versenyszellem szülte. A két szolgáltató között a fogyasztók megszerzéséért folytatott rivalizálásban ugyanis az is fontos szerepet játszott, hogy melyik pártolja jobban a hazai ipart. A telepen áramtermelésre az első időben salgótarjáni és ostraui szenet használtak, külföldi mellett tehát magyar szenet is. A telep területére lovaskocsikban szállították ezt a szilárd energiaforrást, ill az elégetés után a salakot szintén síneken távolították el a telepről. A gőz előállításához szükséges vizet az udvaron fúrt kút szolgáltatta. Bár a Duna közel volt, a kezdeti időkben mégsem innen oldották meg a vízszükségletet...
A kazánház 1895-ben
A villamos világítás gyorsan nyerte meg a közönség tetszését és így az áramszükséglet is rohamosan nőtt. Ez magával hozta a telep bővítését is. Már a megnyitást követő évben további gépegységeket, kazánokat állítottak be. A termelés növekedésével a telep udvarán fúrt kút sem bírta már elegendő vízzel, s így a Dráva utcában egy szívócsövet fektettek le, hogy a hűtővizet ezentúl már a Dunából nyerje ki az áramfejlesztő. (A hűtővíztorony használatát aztán 1899-ben végleg meg is szüntették.) A fejlesztés 1907-ben folytatódott: itt is üzembe álltak az első gőzturbinák, amiket természetesen ide is Láng László gyára szállított.
A fogyasztókörzet növekedésével bővíteni kellett a telep kimenő főkábeleit is.
Az MV Rt elosztóhálózata 1895-ben
Az MV Rt. először csak két fővezetéken keresztül látta el Budapest áramszolgáltatását. Az egyik a Váci úton keresztül a Bulcsú utcán és a Bajza utcán keresztül az Andrássy útig ért és ezt a környéket táplálta. A másik vezeték a Váci úton keresztül a mai Bajcsy-Zsilinszky útra vezetett. Az új évszázadra viszont már négy főkábel vitte az áramot szerte a városba. Innen oldották meg például a pár évvel később átadott új királyi palota áramszükségletét is. A palota áramellátása minden bizonnyal kiemelt feladata volt a telepnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a fokozott üzembiztonság érdekében 1903-ban a Váci úti telep az egész üzemét kettéosztotta és ettől kezdve a hálózat állandóan mint két egymástól független hálózat volt üzemben. Az áramellátás biztonságát ez úgy javította, hogy abban az esetben, ha üzemzavar-elhárítás vagy üzemszüneteltetés állott be, akkor a fogyasztók - elméletben maga Ferenc József császár - maguk kapcsolhatták át a berendezést a másik, még feszültség alatt álló üzemre.
Az MV Rt. nem csak a királyi vár megvilágításában volt előkelő szerepben. Úttörő volt abból a szempontból is, hogy ők kezdték el először hangsúlyozni a háztartási gépek villamosenergiával való működtetését. Megmosolyogtató ma már, de a korban erre a célra leginkább üdvözítőnek a sűrített levegővel való energiaátvitelt tartották. Motorhajtás céljára, ill ipari célra a villamos energia használata ekkor még egyáltalán nem volt elfogadott. Az MV Rt. viszont szükségét érezte a motoros fogyasztási igény felkeltésének. Ezért leányvállalatot alapított Magyar Műhely és Raktártelep Rt. néven, és 1901-ben az erőmű tőszomszédságában a Váci út 74. alatt villamosított műhelyépületet építtetett és adott bérbe az erre jelentkezőknek.
Ez az épület szintén ma is áll, sőt, azt hihetnénk, hogy a Váci út - Dráva utca sarkán tornyosodó, historizáló homlokzatú épület egy korú a mellette lévő szárnnyal. A neoreneszánsz palotákat idéző épület továbbá azt sem sejteti, hogy valójában a fal mögött műhelyek sorakoztak. Az új épületszárnynak ugyanis csak a pincéjét tartotta fenn az áramfejlesztő a maga számára, amelyet raktárként használt. A földszinten vendéglő, kávépörkölő, villamosmotorgyár és gázmotorjavító műhely kapott helyet, az emeleteken pedig asztalosok, könyvkötő és papírfeldolgozó, cukorgyártó, műszerész és egyéb műhelyek voltak (szám szerint 70). Különböző szaklapok persze támadást is indítottak a mintatelep újítása ellen, az idő azonban mégis az MV Rt-t igazolta.
A Magyar Villamossági Rt. életében is sorsdöntő volt a kelenföldi hőerőmű felépítése, illetve a Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinek megalakulása. Ez az áramfejlesztő telep annyiból viszont mindenképp szerencsésebb volt a Visegrádi utcai BÁV társánál, hogy ennek az épülete máig megmaradt. Sőt, nem régiben fel is újították.
Hogy mi lett az épület további sorsa, arról következő bejegyzésünkben olvashatnak majd. Addig szerepeljen még itt pár fotó a ma ELMŰ-ként ismert épületről.
A Visegrádi utcai átadóállomás
Egy megmaradt transzformátor állomás valahol Angyalföldön
A Visegrádi utca felől az 1970-es években
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.