A Miénk a ház! csoport idei első túrája a Bauhaus rejtett kincsei nevet viseli, ami Újlipótváros lépcsőházainak formatervezett világába kalauzolja el az érdeklődőket. Hogy miért éppen itt, az egyáltalán nem véletlen, de erről majd egy következő bejegyzésben bővebben.

Viszont hogy micsoda is ez a Bauhaus, az egy viszonylag rövid, de annál szebb történet.

A Bauhaus előzményeként művészettörténészek közvetve az ipari forradalmat szokták nevezni, aminek következtében a mindennapi élet megváltozott. A gépek elterjedésével nem csak egy új társadalmi réteg jelent meg Európa társadalmaiban (a proletariátus), hanem a kézműves termelés, a kézműves termékek is egyre inkább eltűnőben voltak. Ahogy az lenni szokott, ekkor, amikor kiveszőben voltak a tradicionális szakmák és termékek, no ekkor értékelődött igazán fel a manufakturális előállítás tekintélye. Mindenféle mozgalmak alakultak és amíg Angliában az Arts and Crafts irányzat bontogatta szárnyait, harcot indítva a modern civilizáció termékei ellen, addig Németországban megalakult a Deutcher Werkbund művészeti és gazdasági szervezet. Ennek 1912-ben lett tagja történetünk főszereplője: Walter Gropius is. A Werkbund jelszava a minőség volt, és bár valahol ugyanaz az ipari túltermeléstől megcsömörlött nézet szülte mint az Arts and Crafts mozgalmat, azzal ellentétben viszont a Werkbund nem kárhoztatta az ipari termelést. Sőt! A cél az lett, hogy az ipart a minőség és igényesség szolgálatába állítva művészi (tömeg)termelést hozzanak létre. Az elvek nem válogattak, az élet olyan apró részleteire is kiterjedt a minőség elvárása, mint például egy keksz formája. Az élelmiszergyártó Bahlsen gyár ugyanis művészek által megtervezett formákkal dolgozott,  de nem adta alább ezt a szintet a Fagus kaptafagyár sem, ami épületét az akkor 28 éves Walter Gropiusszal terveztette meg. Ez az 1912-re megépült gyár lett a modern építészet nyitánya, afféle Bauhaus prototípus.

 

 

 

 

 

 

Nem volt persze nehéz az 1910-es években újító ötletekkel előállni. A XX. század eleji Európában, mintha mérhetetlen energia szabadult volna ugyanis a társadalmakra, és az élet minden területe megreformálódott. Avantgardizmus, szecesszió, divat lett elkülönülni a megrögzött konvencionális élettől (sokan lettek vegetáriánusok, hirdettek nudista vagy éppen antialkoholista eszméket), és bármily hihetetlen, ebben a szellemben a tetőpont az volt, amikor 1914-ben kitört az első világháború. Óriási lelkesedés fogadta szerencsétlen Ferenc Ferdinánd halálhírét, és rengetegen - köztük nagyon sok művész is - Svejk módjára önkéntesen jelentkeztek katonának. A háborútól mindenki várt valamit: a Werkbund a német forma győzelmét. Pár év múlva azonban jött a hideg zuhany, a villámháborús tervek megbuktak, a front beállt, és egyre inkább általános kiábrándultság lett úrrá a nemzeteken. Ebben a korszellemben Gropius is egyre inkább szűkösnek érezte már a Werkbund kereteit, és egy önálló "működési terület" megszervezésén törte a fejét. Erre a kedvező időpont 1919-ben következett el számára, amikor Weimarban megkapta a Képzőművészeti Főiskolán a kinevezését. Ezzel elkezdődött a "jövő székesegyházának építése", ami "egyetlen alakban egyesít mindent: építészetet, szobrászatot és festészetet". A Bauhaus-gépezet elindult. A fő jelszó a "valamennyi képzőművészeti tevékenység végcélja az építés!" jelszava lett, mutatván, hogy szerintük az építőművészet a csúcsok csúcsa. Hogy ennek a magasztos célnak magasztosan módon tudjon megfelelni a Bauhaus iskola (mert  ugyebár egy intézményről beszélünk - ezért is van az, hogy ha ez az irányzat kerül leírásá tárgyává, akkor azt minidg nagybetűvel kell tennünk, de erről később), szóval a weimari építészeti schuléban nagyon pontosan, tudatosan átgodnoltan alapozták meg a hallgatók képzését. Az ezzel kapcsolatos leírásokat olvasva az embernek olyan érzete támadhat, mintha egy szekta szervezeti és működési szabályzatát, vagy éppen pedagógiai programját olvasná. A tanulókat tanoncoknak nevezték, akikből aztán inas majd ifjú mester válhatott. A professzorok pedig a mesterek voltak, az iskola élén pedig a Mestertanács állott. A középszerűséggel nem érték be, csak világszerte ismert emberekkel dolgoztak együtt, még akkor is, ha nem is mindig értették azok gondolatait. Itt elég megemlíteni Paul Klee-t, Oskar Schlemmert vagy éppen Vaszilij Kandinszkijt. Az elgondolás nemes: a művészetet a hétköznapok magától értetődő részévé tenni. Érdemes elgondokodni ezen az egy mondaton... A Bauhaus kezdeti korszakának egyik legfontosabb alakja azonban Johannes Itten volt. Ő volt az elméleti megalapozás kulcsfigurája az iskolában. Egyébként elemi iskolai tanárként kezdte pályáját, de alapozó elméleti képzése a Buhausban teljesedett ki leginkább. Az órái gyakran mozgás- és légzőgyakorlattal kezdődtek, hogy a tanulók... bocsánat: inasok megszabaduljanok görcsösségüktől. El kellett lazulniuk, hogy ezután szabadon áramolhassanak az érzések és gondolatok, amelyeket ezután Itten könnyen irányíthatott. Nagyon nagy szerepe volt a szín- és formatannak, amely az alapszínek (kék, vörös, sárga) és alapformák (kör, négyzet, háromszög) vizsgálatából állott.

Ennek az lett a jelentősége, hogy amíg más iparművészeti iskolában a másolás volt a képzés kiinduló pontja, addig a Bauhaus a szín- és formatan, s ezáltal a kompozíció és az alakítás alaptörvényeibe vezette be a tanoncokat. Itten a műalkotás mély átélését követelte. Gyakran rajzoltatott például bogáncsot, mert szerinte ez volt az a forma, amihez nagyon szorosan kapcsolódott annak kifejezése is. "Érzékszerveim, a tapintás és a látás felfogják e formai mozgás éles szúrósságát, szellemem belelát lényegébe. Átélem a bogáncsot." Hm. Mit nem tud egy mezei kóró...?!

A tanítás alapvető része volt a vegetáriánus táplálkozás, a rendszeres böjtölés, a lélegzés és szexuális tan és sok egyéb egészségügyi előírás. Ép testben ép lélek - mondhatnánk, és ha számba vesszük a kezdetekkor megfogalmazott célt ti.a hétköznapok művészivé tételét, akkor nem nehéz belátni, hogy ez tényleg csak akkor érhető el, ha az alkotó maga egy makulátlan elme. Az alkotás alapfeltétele ugyanis a harmónia. Úgy gondolták, hogy minden emberben megvan a színek, hangok, érzések és formák egyensúlya iránti érzék, csak felszínre kell azokat hozni. Ezt leginkább mozgás- és koncentrációs gyakorlatokkal lehet elérni, és ha mindez megvan, akkor kész is a Bauhaus-képlet. Ha az alkotó harmóniában van önmagával, akkor harmóniában áll a világgal is. Ebben az állapotban az egyén képes olyan alkotásokat létrehozni, amely ugyanezt a harmóniát tükrözi vissza akár egy olyan embernek is, aki éppenséggel még nem annyira harmonikus sem önmagával, sem a világgal szemben. Na és ezt itt a lényeg. Ez teszi a Bauhaust Bauhausszá, és ez az, ami miatt a Bauhaus nem vált, és nem is akart, stílussá válni. Mert bár sajátos stílusjegyei egyre inkább affelé tolják, hogy a hivatalos művészettörténet írás is elismerje stílusnak, de a formák mögötti szellem valójában nem elsajátítható könyvekből és képletekből, és annak tucatszintű másolása még nem feltétlenül elég egy stílus kialakulásához. Ehhez látni kellett Ittent, a maga tervezte Bauhaus viseletben kopaszra nyírott fejjel, ehhez hallani kellett Gertrud Grunow által leütött zongorahangot, hogy arra ráhangolódva aztán mozgással képezzük le a hallottakat. Ehhez részesének kellett lenni a Bauhaus iskola képzésének.

A bejegyzés trackback címe:

https://mienkahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr654301714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.