Az 1930-as évek Budapestjén járunk. Konkrétabban 1937. december 19-én, a 76 évvel ezelőtti Aranyvasárnap napján. Mostani bejegyzésünkkel az akkori hangulatot szeretnénk megidézni.

Advent negyedik vasárnapjára az elegáns belvárosi üzletek egymással rivalizálva terveztették és készíttették el ünnepi kirakatukat. Csábítva az ajándékok után korzózó budapesti polgárságot. Hogy miből is válogathattak nagyszüleink, dédszüleink, ebből szemezgettünk mi most 76 év múltával.

2013 Aranyvasárnapjára ezzel a bejegyzéssel kívánunk mindenkinek nyugalmas és örömteli készülődést a karácsonyi ünnepekre!

Babaudvar Mikulásra.

A háttér és a két oldalfal udvarra néző ablaksort ábrázol. Mind a három fehér, az ablakok kerete piros. Az ablakok mögött kiképzett hátfal ugyancsak fehér színű. Áruelosztás: felső sor világos színű, amely lefelé tónusonként sötétedik. A magyaros Mikulás figura szűrrel faplasztika. (tervezte: Dózsa Gyula)

kirakat_3.jpg

Karácsonyi cukorkaáru kirakat.

Világoskék háttér, két oldalon redőzött ezüstszövet. Felső áruállvány világos-, alsó sötétkék anyaggal van bevonva. Az angyalfigura: fehér szárnyak , világoskék - sötétkék kosztüm megoldás, staniol csillagokkal és holdakkal díszítve. (tervezte: Dózsa Gyula)

kirakat_4.jpg

Karácsonyi harisnyakirakat.

A hátfal: fehér, az oldalfalak: világoszöldek, a padló fehér. A karácsonyfa feletti íven ezüst lamészalagon ezüst gömbök függnek. A karácsonyfa váza falemezből készült, ágait harisnyából képezték ki. Az ágakon fehér gyertyaszálak elektromos égővel. A karácsonyfa tengelyét képező felületek a cég márkájával ezüst flitterrel borítottak. A csillag alakú "díszek" valójában ezüst színű árjelző cédulák. A harisnyákat ezüst szalagok kötik össze. (tervezte: Csoó János)

kirakat_1.jpg

Harisnyakirakat más megoldásban.

A fehér hátfalból nyíló ablakot falemezből készült ezüst színű művészi rácsozat borítja, amelyet hátulról halványlila fény világít meg. A két oldalfal zöld. A padló fehér. Az áru elrendezése ritmikus széria. Az ablakok melletti gyertya valódi fémgömbből készült. Árjelző cédulák ezüst csillagokon, az árucsoportokat fenyő díszíti.

(tervezte: Csoó János)

kirakat_2.jpg

Karácsonyi textilkirakat.

Ezüstszínű hátfal, előtte léckeretre szerelt, fehér flanelből készült, stilizált fenyő. A háttérben lévő csillagok fehér matt anyagból készültek. Az összefogó keret világosszürke. A kihelyezett méteráru világoszöld - sötétzöld tónusú anyag. (tervezte: Dózsa Gyula)

kirakat_5.jpg

Karácsonyi plakát elektromos cikkek propagálására. Készítette: Phöbus Villamos Művek, Újpest. (Irsai István terve.)

plakat_1.jpg

Szintén a Phöbus Villamos Művek hangulatos karácsonyi plakátja.

plakat_2.jpg

(A képek a Reklám és Kirakat c. folyóiratból származnak. Lelőhely: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mienkahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr405704343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása