Az elmúlt héten ünnepelték a budapesti bloggerek fővárosunk 140. születésnapját. Sok szép képet láthattunk és sok érdekes írást olvashattunk.

Hosszasan lehetne sorolni, hogy mennyi minden más volt akkor tájt, és mennyire más volt a város is, de egy valami ugyanolyan volt: emberek laktak itt akkor is. Emberek, akik ugyanúgy éltek, haltak, szórakoztak vagy épp bosszankodtak, mint mi ma.

Ez utóbbi viselkedési forma talán leginkább a korabeli városvezetőkre volt igaz, akiknek 140 évvel ezelőtt, ezekben a novemberi napokban minden bizonnyal nagyban főtt a fejük... Hogyan is indítsák meg a 3 város közös igazgatási gépezetét, hogyan is szervezzék össze Budát, Pestet és Óbudát. Róluk, illetve az ő munkásságukról írunk ebben a bejegyzésünkben.

Budapest (így egybeírva) 1873. november 17-én kezdte meg a hivatali (és hivatalos) működését. Ezt megelőzően október 25-én tartotta alakuló ülését az egyesített Budapest főváros újonnan megválasztott 400 tagú törvényhatósági bizottságának közgyűlése - elviekben már innentől beszélhetünk Budapestről. Ennek a gyűlésnek a legfontosabb feladata a főpolgármester megválasztása volt a "király által kijelölt három egyén közül".

Még mielőtt rátérnénk arra, hogy kik is voltak a jelöltek, járjuk egy kicsit jobban körül, hogyan is működött a korabeli Budapest igazgatása.

A városegyesítési törvény szerint a "főváros élén" kettős hatalom állt. A főpolgármester és a polgármester. Előbbi valójában a vármegyék főispáni vezetői tisztségéhez hasonlóan működött. A 6 éves ciklusban (amelyben elmozdíthatatlan volt) ő töltötte be a közgyűlés elnöki tisztét, egyszersmind a kormányhatalom (a végrehajtó hatalom) képviselője volt. Ellenőrizte az önkormányzatot, őrködött az állami közigazgatás érdekei felett. A főpolgármesteri állás létesítését sokan ellenezték - valójában a fővárosi közvélemény jó része számára mindvégig homályban maradt a főpolgármesteri és a polgármesteri funkció különbsége. Ráadásul nehezítette ennek az új méltóságnak az elfogadását az is, hogy az egyesítés előtt Pesten ugyanezen a címen tisztelték az önkormányzat legfőbb tisztviselőjét, tehát a sima polgármestert. (A szabad királyi városokról rendelkező 1848-as törvény vezette be a polgármester megnevezést. Pesten azonban hamarosan meghonosodott a "főpolgármester" titulus, miközben a "szabad királyi főváros" címet rátartian viselő Buda ezt érdekes módon, soha nem alkalmazta.) Hosszú távon nem is vált a főpolgármesterség önálló várospolitikai tényezővé. A XIX. század végére annyira megerősödött a tisztség felesleges voltával kapcsolatos közvélekedés, hogy hosszú évekre a főpolgármesteri és a polgármesteri címet egy ugyanazon személy töltötte be (Bárczy István). Ezzel puszta formalitássá degradálva a méltóságot.

A polgármester a "fővárosi törvényhatóság közege", a kormányrendeletek végrehajtója, felterjesztések és okmányok aláírója, a városi pecsét őrzője volt. Budapest egykori polgármestere vállán valójában sokkal több teher összpontosult, mint a főpolgármesterén. Az önkormányzat tulajdonképpeni vezetője ő volt. Hat évre választották őt is, program alapján. Ez azt jelentette, hogy nem a személye vagy pártja révén került megválasztásra, hanem a vállalt konkrét feladatai alapján. Később a XIX. század végén, a modernizálódó Budapesten a sorozatban megszülető új törvények rengeteg plusz adminisztratív teendőt utaltak a polgármester hatáskörébe. Ilyen volt például 1895 után, a kötelező anyakönyvezés bevezetésétől, annak felügyelete, de hozzá tartoztak a vízjogi, vízhasználati ügyek, vízi munkálatok engedélyezése, a honosítási és állampolgársági folyamodványok vizsgálata, stb.

Minden intézkedésnek a végrehajtó szerve a tanács volt. Ezt teljes egészében hivatalnokok, a polgármester, a két alpolgármester és az ügyosztályokat vezető tanácsnokok alkották. (Szigorúan csak végzettség alapján kerülhetett ide be valaki.) Az elnök itt a polgármester volt. A tanács tagjai együttesen feleltek a főváros pénz- és vagyonkezeléséért, de a törvény minden érdemi ügyet, egészen a vállalkozói számlák kifizetésének engedélyezéséig a tanácsülés elé utalt. A polgármesternek lényegében alig volt önálló, a tanácsétól elválasztott hatásköre.

A városegyesítési törvény értelmében a főpolgármestert az uralkodó jelölte, a polgármestert pedig a főpolgármester által elnökölt választmány választotta ki és jelölte polgármesteri pozícióra. Ez a rendszer kizárta, hogy bármely tisztségbe a kormány számára nem megfelelő jelölt kerüljön. A vélemények megoszlanak erről, de a tét nagy volt: Budapest létrehozása. Ezt a nehéz feladatot pedig egyáltalán nem segítette volna a széthúzás. Ez a kettős igazgatási rendszer jellemezte városunk igazgatását egészen 1945-ig.

Volt ennek a törvénynek egy nagyon nagy kiskapuja is. (Magyar lelemény, amit talán az keserű tapasztalat szült, ami az ország Habsburg Birodalomtól való évszázados függéséből indukálódott.) Ez ugyanis a polgármestert felruházta azzal a joggal, hogy a kormánytól érkező, és neki nem tetsző utasításokat megtagadhatta, és azt rendkívüli közgyűlés elé terjeszthette. Ez viszont akár a végtelenségig is tárgyalhatta ezeket, hiszen a törvény csak a tárgyalás megkezdésére szabott szigorú határidőt, a lezárására már nem. 1878-ban például Budapest fővárosi közgyűlése egy neki nem tetsző ügyben még Tisza Kálmán kormányát (!) is feljelentette, törvény adta jogával élve. A törvényalkotó nagy valószínűséggel azért hagyta nyitva ezt a kiskaput, mert számolt azzal, hogy egy abszolutisztikus kísérlet esetén a törvényhatóságoknak kulcsszerepük lehet a "nemzeti ellenállásban".

Az 1873-as választáson a három főpolgármesteri címre esélyes személy: Havas Sándor honvédelmi miniszteri tanácsos, Házmán Ferenc addigi budai polgármester és Ráth Károly, a Királyi Tábla alelnöke volt. A szavazás "Buda városában ős idők óta szokásban volt golyó vetésekkel fog végrehajtatni" - írták a korabeli jegyzőkönyvek. Minden választó két fekete és egy fehér golyót kapott. A fehéret kellett az általa választani kívánt személy nevével megjelölt ládába dobni, a feketét a másik kettőbe, hogy a hang, a golyó gördülése se árulja el, ki kire adta le a voksát. 383 szavazatból az uralkodó által első helyre jelölt Havas Sándorra mindössze 5 szavazat jutott, 169-et Házmán szerzett meg, míg Ráth Károly döntő többséggel, 209 fehér golyóval foglalhatta el a főpolgármesteri széket. Október 30-án letette a hivatali esküt és átvette a közgyűlés vezetését.

Ezt követően tartották meg a polgármester-választást, amire szintén október 30-án került sor.

A jelölés több lépcsőben történt. Az erre vállalkozó szelleműek kizárólag korábban városi tisztségviselők, és/vagy a közgyűlés tagjai közül jelölhették magukat. Ezt követően az egyes kerületekben a "kerületi clubok tanácskozmányai" összeültek, és kialakították álláspontjukat a jelöltekről. Véleményüket a kerületek 5-5 képviselőjéből (a IX. és a X. kerület közösen állított követeket) álló ún. "45-ös értekezleten" véglegesítették.  Az itt született döntés, bár informális módon ugyan, de  felkerült az ún. "kijelölő választmány"-hoz.  (Ez a kerületi clubok akaratát általában figyelembe is vette.) Végül a "kijelölő választmány" a polgármesteri jelölt listát összeállította. (Később ez a rendszer "45-ös választmány" néven évtizedekre állandósult.)

Ebben a választmányban három tagot az elnök - azaz a főpolgármester - állított, a közgyűlés további három tagot delegált. A főpolgármesternek tehát döntő ráhatása volt arra, hogy kik lehetnek polgármester jelöltek. Legelső ízben négyen jelentkeztek a polgármesteri címre, korábban valamennyien Pest városának tisztségviselői voltak.

Budapest egyesített főváros első polgármestere Kamermayer Károly lett, aki a 348 szavazatból 297-et szerzett meg.

Ráth Károly főpolgármester 1873 - 1897

12.jpg

Ahogy korábban írtuk, a fő/polgármesterség egyet jelentett egy várostervezési programmal. Egyesített Budapestünk első főpolgármesterének az alábbi célkitűzése volt:

"ha mi europai constellatiok között azt akarjuk, hogy mi is betöltsük azt a szerepet, azon kihívást, mely a művelt nemzetek családjában minket megillet", akkor Budapestnek oly központnak kell lennie, amelyben "tudomány és művészet, ipar és kereskedelem, polgári és politikai erény, valamint minden jó s hasznos felé törekvés egyaránt honosuljon, oly központ, melyből minden szellemi mozgalom kiinduljon, mely a tiszta polgári erény, az igaz hazafiság és műveltségnek egyrészt, másrészt pedig a hazai ipar és kereskedelem, s vagyonosságnak, mint önállóság egyik biztosítékának, gyúpontja legyen."


Ráth azt is igyekezett megválasztását követően idejekorán kinyilvánítani, hogy polgártársai bizony tőle "régiebb korok szokásának megfelelő külsőségeket" nem igen várhatnak, mert ő a beszédek helyett a tettek embere. Minden bizonnyal így is lehetett. Mikszáth Kálmán így fogalmazta meg három, hatéves cikluson át tartó közkedveltségét. "Benne látják személyesítve a nagy urat és a vérükből való közpolgárt... Ez a nyitja, titka népszerűségének, s ennek köszönhető, h. a kormány patikájának gyakran nagyon kesernyés piluláit lenyeli a polgárság. Ráth cukrozza meg nekik és ha nagy nehezen lenyelték, még ő mondja rá: prosit".

Mit sem ért volna a Ráth-i főpolgármesteri tetszelgés, ha nincs mellette egy olyan nagy teherbírású és szintén nagyon agilis polgármester, mint Kamermayer Károly. 1873-tól 1896-ig volt Budapest első, azaz második embere. Nagy becsületű munkáját megkezdvén, rögtön egy európai körutazásra indult, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. Berlin, Hamburg, Hannover, Drezda, Párizs, Prága, Bécs voltak állomásai. Tapasztalatait így összegezte: "habár be kell vallanunk, hogy aestheticai tekintetben Pest városát más városok megelőzvén, ezzel általános művészi képzettségüket tanusíták..."/.../ "de másrészt a különbség oly nagynak éppen nem mondható, hogy ez a mindenütt mutatkozó buzgalommal ki nem egyenlíttethetnék."

kamermayer 002.jpg

Az 1870-es évek eleji gazdasági válság teremtette nehéz helyzet ellenére is Kamermayer Károlynak sikerült célját elérnie. Budapestet egy építészetileg átgondolt, tisztább, élhetőbb várossá tette. Nem is kell ezt részletezni, a lista, amelyet a polgármester megvalósított, magáért beszél:

- a korban világszínvonalú közvágóhíd

- iskolák, pl fővárosi iparrajziskola

- közművesítés: a budaújlaki és a káposztásmegyeri vízmű, valamint a teljes fővárosi csatornahálózat kiépítése (ezt annál is inkább sürgetőnek tartotta a városvezető, mivel 1873-74-ben kolera járvány pusztított a fővárosban, részben a rosszul vezetett ivóvízhálózat miatt.)

- a Népszínház felállítása

- a Szent István kórház átadása

- a közraktárak és az elevátor ház felépítése, aminek köszönhetően Budapest nem sokkal később malomipari világhatalommá válhatott

- a Sugárút (Andrássy út) átadása, Nagykörút kiépítése, a belváros rendezése, bontása és újraépítése

- vásárcsarnok program kidolgozása és több csarnok felépítése

Mindezek a főváros saját beruházásaként valósultak meg.

Kamermayer Károly 1897. június 5-én hunyt el. Ugyanez év július 30-án  Ráth Károly is követte őt az öröklétbe. Ők ketten együtt "ritka egyetértéssel, benső szükséggé fejlődött kölcsönös bizalommal megvetették Budapest fejlődésének hatalmas fundamentumát." - írta a nekrológban a korabeli sajtó.

Megvolt tehát Budapestnek az első főpolgármestere, a polgármestere és a tanácsa. Az új városvezetésnek egy új épület is dukált. (Volt ugyan Pest városának egy szép városházája addig is a belvárosi templom mögötti területen, ez azonban még jóval az egybeírt Budapest létrejötte előtt szűkössé vált. Már a XIX. század közepén felmerült egy új épület emelésének a gondolata.) Az elképzelést a tettek viszont nem igazán akarták követni, volt ennél fontosabb dolga is a városnak. Ilyen volt például a városi törvényszék épületének hiánya, ami sürgetőbb megoldást kívánt. Így először ennek az építésére hirdettek pályázatot. A felépítendő törvényszéket az akkori Lipót (ma Váci) utca 62-64. alatti telken jelölték ki. A pályázatra 3 mű érkezett: Szkalnitzky Antaltól egy és Steindl Imrétől kettő. Előbbi egy firenzei neoreneszánsz épülettel próbálkozott, Steindl pedig egy neogót és egy német reneszánsz tervezettel indult.

A Steindl-féle neoreneszánsz homlokzat

1.jpgA neogót homlokzat ugyancsak Steindl Imrétől

2.jpg

Annak ellenére, hogy az első díjat Szkalnitzkynak ítélték oda, a bíráló bizottság (aminek tagja volt Ybl Miklós is) új tervek készítését írta elő. Annál is inkább, mivel közben rájöttek, hogy a telek szűkössége csak az egyik törvényszéki osztály elhelyezésére alkalmas. Ez a kis cezúra éppen megfelelő alkalom volt Steindlnek arra, hogy feltételezhető protekcióját bedobva, abszolút nyertese legyen az ügynek. (A törvényhatósági tagok között két Steindl családnevű úr is ült, akik minden bizonnyal hozzátartozói lehettek az építésznek.) Szkalnitzky, esélytelenségét látva, vissza is lépett, s így az 1869. áprilisi határidőig már Steindl Imre csak egyedül küldte el tervrajzait. Ő ezúttal is két változattal pályázott, ezen belül is egyik tervéhez két homlokzati variánst is készített. Mindegyik neoreneszánsz stílusú volt. A történetben újabb fordulat akkor következett, amikor a kormány hozott egy olyan döntést, hogy a törvényszékeket kivonja a városi közigazgatás jogköréből. Így Pest városának a továbbiakban nem volt szükséges a törvényszék megépítése sem. Mivel a telek is és a tervek is már megvoltak, a városi közgyűlés elhatározta, hogy az építkezést mégis lefolytatják, és az új épületben a városi hivatalokat fogják elhelyezni.

1870. áprilisában kezdődött az akkori Lipót utca 62-64. alatti ún. Sörkaszárnya bontása. Ez alatt az idő alatt Steindlnek a végleges terveket kellett kidolgoznia. Ahhoz képest, hogy csak apróbb módosításokat kértek tőle, ő az egész épületet alapvetően áttervezte. Ekkor találta ki az ötkarú díszlépcsőt, és lényegében egy monumentális középület tervét készítette el. Mivel a tervező ekkor már visszavonhatatlanul magáénak érezte a megbízatást - a közgyűléssel való egyeztetés nélkül - az egész külső homlokzatot neogót stílben tervezte át. (Ez számára igen kedves volt, viszont a korabeli magyar hivatalos közvélemény elutasító volt a gótikával szemben.) Az építkezés 1870. június 1-jén megindult. A bizottság csak ez év őszén vette górcső alá a terveket, s ekkor derült ki a turpisság. Szeptember 21-én az építkezést leállították, Steindlt pedig kötelezték egy, a magyar közízlésnek jobban megfelelő reneszánsz, valamint az olcsóbb kivitelezés érdekében egy egyszerűbb homlokzat kidolgozására. Az ekkor elkészült terveknek lehetünk ma is csodálói.

A megvalósult homlokzat
4.jpg

1872. júliusában már bokrétaünnepélyt is tartottak, 1873. augusztusára pedig néhány hivatal már be is költözött az új épületbe. A közgyűlési terem csak 1875-re készült el. (Így az lemaradt az első főpolgármester választás ünnepélyes pillanatáról, amire a Vigadóban került sor.) Az első városi közgyűlést a díszes neoreneszánsz teremben 1875. március 24-én tartották.

A tanácsterem

8.jpg

Az elnöki emelvény

9.jpg

Bár az utca szűkössége nem igazán tette akkor sem, és ma sem lehetővé, hogy teljesen rálássunk a homlokzatra, de így is észrevehetően új színfolt volt az új városháza épülete Budapest épületei között. Ez volt az egyik legelső nyerstégla homlokzatú épület, és szintén újszerűek voltak a kerámiadíszek is. A kapualjak dekorációja pedig az Országház közlekedőtereinek díszítését előlegezte. Steindl makacssága örök nyomot hagyott az épületen. Ha figyelmesen megnézzük, a 3. emeleti ablaknyílások alig észrevehetően ugyan, de nem félköríves záródásúak, mint a többi ablak. Ezek egy picit csúcsíves formájúak. Ugyanilyen csúcsos kialakításúak a belső udvarok ablakai is - a tervező így próbálta mégis becsempészni a gótikát Budapest akkori főutcájára. A városháza legeredetibb, és Európa-szerte párját ritkító alkotása a díszlépcsőház. A szabadon álló, öntöttvas szerkezetű építmény egyértelműen gótikus formavilágú.

A díszlépcsőház terve

7.jpgA díszlépcsőház makettje

6.jpg

A megvalósult díszlépcsőház

10.jpg

Az eredeti elképzelés szerint a városháza előtti beépített területet elbontották volna, hogy az épületre jó rálátást biztosító park létesüljön.

Azért néha jó, ha nem valósul meg minden úgy, ahogy azt tervezték...

A bejegyzés trackback címe:

http://mienkahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr385645256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.