Ezt a bejegyzést egy aktuális ünnep szülte, mégpedig a karácsony. Hol van már az?! - mondhatnák, de aki egy ortodox templom szomszédságában lakik (vagy netalán tán maga is a keleti egyház tagja), érti az utalást. A görög keleti egyház ugyanis január 6-án ünnepli a karácsony ünnepét. Hogy miért alakult ez így, és hogy miben más egy ortodox ünnep a nyugati egyházi párjától, arra most nem térek ki. Röviden csak annyit, hogy a két templomi ünnepet (sok minden mellett) az különbözteti meg egymástól, hogy amit a nyugatiak 1-2 órában elvégeznek, azt keleten 4-5 órán át tartják. Ez a hosszú liturgiai idő talán épp elegendő arra (is) hogy az ember észre vegye, hogy az Apáczai Csere János utcában a Petőfi térnél történik valami...

Január 6-án fél éjszakán át tartott a karácsonyi ünnepi liturgia. Hogy hogyan is jutottunk el odáig, hogy a Duna partján egy ortodox templom emelkedjen, erről szól az alábbi írásunk.

(A bejegyzés a téma bősége miatt kissé hosszúra sikeredett, de nem kell megijedni tőle, hisz a történet nagyon izgalmas fordulatokkal teli olvasnivaló!)

Kezdjük talán azzal, hogy kik is ezek a "görögök", akiknek nevét nem véletlenül tesszük másodjára is idézőjelbe. Ez a népelem, a török hódoltság korában érkezett nagyszámban Magyarországra, és a magyarok összefoglalóan görögöknek nevezték el őket, mivel többnyire ilyen nyelven beszéltek, ill a görög-keleti egyházhoz tartoztak. Etnikailag viszont közel sem voltak ennyire egységesek. Voltak közöttük szerbek, görögök, bolgárok és ún. cincárok, akik a balkáni románok/vlachok voltak, és akiket makedorománnak is neveztek. Túlnyomó részük Dél-Macedóniából vándorolt el, és balkáni kereskedők lévén az oszmán birodalom alattvalóiként jelentős privilégiumokkal rendelkeztek. Olyannyira, hogy a XVII. században a hazai árucserékből szinte teljesen kiszorították a magyar kereskedőket. Ők bonyolították le a nyugatról hazánkba és fordítva irányuló árucsere nagy részét, és ők voltak a nemesek és főurak házi szállítói is. Később kompániákba szerveződtek, melyek egy bizonyos összeg lefizetése ellenében elnyerték és biztosították maguknak a központi kormányszervek vagy a helyi hatóságok védelmét és jóindulatát. A kompánia gondoskodott tagjainak hiteléről, templomokat, iskolákat tartott fenn, kezesként viselkedett, váltókért szavatolt, stb.

A XVIII. század végére a görögök, megszaporodván fővárosunkban, méltánytalannak érezték, hogy az ő nyelvükön nem végeznek istentiszteletet. Ennek érdekében kérvényt nyújtottak be a felsőbb hatóságokhoz. Erre a király 1783-ban elrendelte, hogy a budai szerb püspökség nevezzen ki egy görögül tudó papot a pesti szerb templomba lelkésznek. Ez a lelkész 1784-től jogot kapott arra, hogy minden második héten görögül végezze az istentiszteletet a pesti szerb ortodox templomban. A két nép között azonban az alternatívnak tűnő megoldás nem hozta meg a kívánt békét. A szerbek fájó szívvel mentek bele, hogy minden második héten nélkülözniük kelljen a saját nyelvű miséiket, a görögök pedig teljes egyenjogúságban szerették volna hitüket gyakorolni. Mivel a leggazdagabb városi kereskedők e népcsoport köréből kerültek ki, ezért hamarosan újabb kérvényt nyújtottak be a helytartótanácshoz a helyzet orvoslására: ha máshogy nem megy, hát saját költségen, de ők önálló templomot emelnek maguknak. Bár a szerbek nem szívesen mentek bele semmilyen engedménybe a görögök jogérvényesítésével kapcsolatban, az elszakadásukat mégis ellenezték. A jelenlétük létfontosságú volt számukra. A görögök ugyanis számban többen, anyagilag pedig gazdagabbak voltak, s így pénzügyileg előnyösebb helyzetbe hozták a szerb parókiát. 

A pesti szerb templom a Szerb utcában

Kérvények jöttek-mentek, a vita egyre terebélyesedett. A két nép képviselőin kívül már hozzászólt a szerb püspök, a katolikus püspök, de Pest város bírája is, eredmény mégsem született. Az ügyben fordulópont akkor következett be, amikor 1789-ben a piaristák el akarták adni a jezsuitáktól örökölt kolostorukat, az akkori Al-Duna sornak nevezett utcában, a 43-as telekszám alatt. (ez ma kb az V. ker. Apáczai Csere János utca vége, a Petőfi tér). Az árverés még ugyanebben az évben meg is történt (annak ellenére, hogy Pest városa megpróbálta megakadályozni az adásvételt, mivel az épületben sörházat akart létesíteni). A vevő pedig 6 gazdag görög kereskedő volt, akik megegyeztek, hogy ha megkapják a templomépítési engedélyt, a vételáron továbbadják szerzeményüket a görög egyháznak. Immáron tehát már a tervezett templom telke meg is volt, csupán az engedélyre, ill a szerb egyház jóváhagyására kellett várni. Nem sokáig. A helytartótanács 1789. november 7-én, a szerbek ellenérvelését hatályon kívül helyezve, engedélyezte Pest város új templomának építését. Egy kikötés volt: a felesleges díszítést és költekezést mellőznie kellett az építtető görög egyháznak. (A szerb vallási vezetők főként azt vízionálták, hogy nem érdemes egy önálló "görög" egyházközség létrehozását engedélyezni, mivel az önmagában nem egységes, s így ez további egyházszakadáshoz vezet majd. Erre aztán tényleg sor került, bár teljesen más okból kifolyólag, de erről később.)

Az építési terv és költségvetés elkészítésével Thallherr József építészt bízták meg, aki 1790-re elkészítette a 43.763 forint 51,5 krajcáros költségvetésű terveit. Az építési engedélyt 1790. június 22-én kapta meg a két építkező népcsoport, a görög és a vlach (makedoromán, cincár). Érdekesség, hogy ez idő tájt szerte az országban új görög templomok kaptak építési engedélyt, azonban csak és kizárólag az olyan helységekben, ahol kizárólag görögök éltek, más ortodox vallású népek nem. Úgy tűnik, a helytartótanácsnak elég volt a pesti vita a különböző keleti egyházhoz tartozó népek között, többé nem akart ilyen esettel találkozni...

1791-ben, ahogy ígérték, a jezsuiták ingatlanát megvásároló kereskedő családok szigorúan az eredeti vételáron eladták újdonsült ingatlanukat, és az egyház már ugyanez évben megtartotta az első görög nyelvű misét a volt jezsuita kolostorban. Ezt követően letették az új templom alapkövét is, amelybe korabeli pénzekkel együtt egy okmányt is elhelyeztek, amely az akkori világi és egyházi vezetők nevének felsorolása után tartalmazta, hogy a templomot Mária mennybemenetelének tiszteletére szentelik és a hellén múzsák számára lakhelyül biztosítják.

A pesti görög egyházközség alapításának emlékére készített rézmetszet Mária mennybemeneteléről. Az ábrázolás az ikonosztázion főtengelyében, a Királyi Ajtó feletti ikonon is látható.

Az eredeti Tallherr-féle tervekkel az egyházközségnek több problémája is akadt, ezért egy másik építészt, Jung Józsefet kérték fel az istenháza megtervezésére. (Tallherrnek a terveket a bécsi görög templom mintájára kellett megrajzolnia, a végeredmény viszont sem a görög egyház, sem a Városrendező Bizottság tetszését nem nyerte el. Másrészt az is kiderült, hogy a tervező számítása statikailag kivitelezhetetlen, ezért mindenképp újabb terveket kellett készíttetni.) Az új rajzokat Junggal már azzal a nem titkolt céllal rajzoltatták, hogy a görög templom Pest városának dísze kell hogy legyen. Talán e cél által vezérelve a megrendelők egy évvel később az új építésszel is módosítást hajtattak végre. Ekkor határozták el, hogy a templomnak nem egy, hanem két tornyot építtetnek. Ez természetesen újabb költségeket is jelentett, de az egyházvezetők biztosították az engedélyező helytartótanácsot, hogy a plusz több mint 20.000 forintot a görög és a vlach hívek össze fogják adni.

Az építkezés alatt a hívők az egyházközség Galamb utcai házában engedélyt kaptak egy kápolna létesítésére, és majd 10 évig (a templom építésének ideje alatt) ebben végezték a lelki gyakorlatokat. Tulajdonképpen ennek a kápolnának az engedélyezésétől, 1791-től számíthatjuk az önálló görög egyházközség létezését Pesten.

Az építkezésre eredetileg csupán 3 évet terveztek, azonban ennek a többszörösébe tellett, amíg elkészült a régóta óhajtott templom. Jung József ugyanis éveken át tartó pereskedésbe kedzett az egyházzal az építkezés közben, amibe még a királyi kamarát is bevonták. Az építész azt állította, hogy nem megfelelően fizetik. Folyton újabb pénzösszegeket követelt, az egyház viszont ragaszkodott az előre leszerződött összegekhez. Később Jung számára kiderült, hogy elszámította magát, és ennyiből nem tudja elkészíteni munkáját, ezért követelt folyton újabb juttatásokat. Az 1794-től 1800-ig tartó perlekedés eredményeképpen a szerződésen kívül igazolt számlákat az egyház végül kifizette, a nem igazoltakat pedig töröltette. Egyes források szerint végeredményben 78.890, máshol 110.000 forintos költségen épült fel a görögök temploma a Duna partján. Jung időközben összeütközésbe került az alvállalkozóival is, mivel a fenti okok miatt késve fizetett nekik. A korinthoszi oszlopokat készítő szobrász, Frank Lőrinc például szintén a helytartótanács elé idézte az építészt, és hasonlóan elmérgesedett a viszony Heinrich Maar kőfaragóval is. Ez utóbbival olyannyira, hogy még a mester halála után is a kőfaragó felesége tovább pereskedett Jung Józseffel.

Minden templomnál igaz, de az ortodoxnál hatványozottabban, hogy a templom épülete csak részbeni eredmény. A berendezés elkészítése talán még az építkezéstől is bonoylultabb, nagyobb művészi megnyilvánulást igényel. A padok, karzatok, és főleg az ikonosztázion elkészítése egyszerre jelent építészeti, fafaragó művészeti és festészeti megnyilvánulást. Az egyházközség tudatában lévén a feladat nagyságának, már 1797-ben elhatározta, hogy tárgyalást folytat Jankovicz Miklós, egri faszobrásszal az ikonosztázion, a püspöki trón, a szószék (aminek egyébként a keleti liturgiában nincs szerepe) és egyéb berendezési tárgyak, majd később a karzat képeinek elkészítéséről. Meg is egyeztek és a mester a megrendelt műveket egri műhelyében el is készítette két éven belül. Ez persze újabb kiadásokat kívánt, ami újabb anyagi problémák sorozatát indította el.

Az ikonosztázion

A szószék

A karzat

Végül a templom felszentelésére 1801-ben került sor. Nagyboldogasszony napját megelőző vasárnapon, augusztus 11-én celebrálta az ünnepi misét Dionisziosz Popovics budai püspök a temesvári püspök jelenlétében, 10 pap és 2 diakónus segédletével. A szentelés előestéjén ünnepi vacsora, majd virrasztás is volt. Hajnalban megtörtént a szentelés, amelynek keretében a jelenlévők gyertyával a kezükben háromszor körüljárták a templomot. Az ünnepi liturgia 8-12 óra között történt.

A pesti görög templom az Al-Duna soron

Bár az egyházközség már 1800. nyarán elhatározta a templombelső kifestését, és hamarosan rá is találtak az osztrák Anton Kuchelmesiterre - akit megbíztak 80 kisebb-nagyobb ikon megfestésével újabb 5000 forintért - a felszenteléskor az istenháza még mindig nem volt teljesen kész. Az ikonosztázion famunkálataival az új század első éveire készült el az egri mester, és azt 1806-ban be is állították a templomba - akkor azonban még részben az ikonképek nélkül. A belső díszítést, a festést, ill. a belső díszek, képek beszerzését eredetileg is a felszentelés utánra tervezték, arra azonban akkor még ők sem gondoltak, hogy ez újabb 10 évet fog majd igénybe venni... Az osztrák mester 1804-re a munka egy részével elkészült ugyan, mivel azonban időközben elvállalta a miskolci templom ikonjainak elkészítését is, a pesti megrendelés teljesítése elhúzódott. Az összes megrendelt ikon megfestése újabb 10 évbe tellett, és azok csak 1815-re készültek el. Ekkorra az 1790 óta húzódó építés befejeződni látszott, ám a történetnek azonban itt még mégsem lett vége...

Jankovicz mester az ikonosztázion leghangsúlyosabb részére - a középen nyíló Királyi Ajtó felé - eredetileg egy galamb párt faragott, fejük felett egy szalaggal, amin az építés datálása és a mester neve volt olvasható. A két madár a templomépítő két nép, a makdeoromán és a görögök békés egymás mellett élését volt hivatott szimbolizálni. 1803-ban a liturgia előtt Dionisziosz Popovics budai püspök meglátván a galambokat, méregre fakadt és azt mondta az egyházközség vezetőinek, ha estére le nem veszik azokat, akkor hajdúkkal veteti le. Haragjában aposztatákoknak (hitehagyottaknak) nevezte az egyházközség tagjait, és megparancsolta, hogy a Királyi Ajtót addig nem lehet kinyitni, amíg a madárpár felettük üldögél. A döntés mögött az az ortodox elv állt, hogy a keleti egyház tiltott minden figurális ábrázolást a templomokban a képrombolás óta, mert azokat bálványoknak tartotta. A béke-galampár ügye ezután évekig tartó vitába torkollott, ezzel pont ellentétes hatást eredményezve a két népcsoport között. A "galambügy" a vlachok és görgök közti ellenségeskedés kirobbantójává, s egyúttal előbbiek jogai kivívásáért folyó küzdelem első fázisává vált. A görög származású püspök utasítására a szintén görög plébános ugyanis 1806. december 24-én éjjel levetette a galambokat a felirattal együtt. A makedorománok ebben a két nép közti béke és egyenjogúság megsértését látták, és ez évekre megmérgezte a két csoport hangulatát. (1900-ban a románok aztán ki is váltak az egyházközségből, és megalapították az önálló román orotodox egyházközséget egy Holló utcai kápolnában.)

A Királyi Ajtó eredeti, "galambos" állapotában

Ez a galambper adott ötletet egy posztókereskedőnek, hogy cégérül a fehér galambot válassza, s hogy a Régi Színház utcát Galamb utcának kereszteljék át. Az utca mai napig ezt a nevet viseli, az ortodox ikonosztázionon pedig mai napig egy űr tátong a béke madarainak helyén... Dehát hol vannak már a vlachok, és a görögök...

A Galamb utca akkoriban a Régiposta utca felől

A templom mai (?) képét 1873-ban nyerte el, amikor is Ybl Miklós megépítette a két toronysisakot és áttervezte a homlokzatot. Valószínűleg ekkor, illetve a Petőfi tér rendezésekor szüntették meg a templom előtti díszes kerítést is. Ezekből néhány elem ma is látható a templom sarkaiban.

Végül egy újabb kérdőjel. Hogy mennyiben felel meg a mai állapot az Ybl-féle átalakításnak? A második világháborúban a templom súlyos sérüléseket szenvedett, megsemmisítve az 1873-as átépítés több elemét. A megsérült déli torony kupolája még mindig hiányzik, újjáépítése folyamatban van. Hogy meddig? Nem tudhatjuk.

Emellett az is jó kérdés, hogy hol vannak az építtető görögök és vlachok, akik saját pénzüket áldozták arra a nemes célra, hogy Pest városának görög templomát felépítsék. Megalkotva ezzel a mai Budapest művészettörténeti szempontból egyik legizgalmasabb és egyik legjelentősebb egyházi létesítményét.

Végezetül pedig az is egy jogos kérdés lehet, hogy miért orosz nyelven történt a karácsonyi szertartás... A válasz tudható, de ez egy más, talán nem is annyira izgalmas történet.

Az alábbi linkre kattintva egy életszerű (vagy még annál is jobb) sétát tehetünk a templom belső terében:

http://www.melon.hu/panorama/budapesti_ortodox/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.